Connect with us

Blogbazár

Aki uralja a médiát, az tényleg uralja az országot!

Megosztás

Kifejezetten fontos – még Azahriah egyik sikerdalának elején is felidézett – kijelentést tett nemrég egy konferencián a médiával kapcsolatban a rendszerre gyakorolt hatásához és figyelemre méltó szellemi kondíciójához képest a közéleti diskurzusokban egyébként indokolatlanul alulértékelt Orbán Balázs – kezdte szokásos nyílt levelét az újévi elsővel Ujhelyi István Európa-parlamenti képviselő közösségi oldalán.

Minden korábbinál nyomasztóbb média(v)iszonyok a “választás” előtt
Megosztás

Kifejezetten fontos – még Azahriah egyik sikerdalának elején is felidézett – kijelentést tett nemrég egy konferencián a médiával kapcsolatban a rendszerre gyakorolt hatásához és figyelemre méltó szellemi kondíciójához képest a közéleti diskurzusokban egyébként indokolatlanul alulértékelt Orbán Balázs – kezdte szokásos nyílt levelét az újévi elsővel Ujhelyi István Európa-parlamenti képviselő közösségi oldalán.

A Fidesz miniszterelnökének politikai igazgatója egyesek szerint a kormánypárt tudatos, leuraló politikájának önbeismerésére ragadtatta el magát, pedig – bár részben ez is igaz – valójában csak egy újkori alapigazságot tett az asztalra, amikor azt mondta:

„aki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását és ezen keresztül ki uralja az adott országot”.

Tűpontos és a jelenlegi túlmediatizált világunkban teljesen igaz

Nincs benne nagy meglepetés, maximum az, hogy ezt egy leuraló politikát folytató rezsim meghatározó figurája még be is ismeri. Az a kérdés nyilván, hogy aki lehetőségeihez és szándékaihoz mérten sikerrel uralja is az adott ország médiáját, az valójában mire használja ezt a képességét. Nemzeti közös halmazok megtalálására, stratégiai ügyekben való konszenzusok kisajtolására, társadalmi edukációra, vagy lopásügyi figyelemelterelésre, ellenségkép-gyártásra, választás-befolyásolásra, uszításra.

A NER tizennegyedik évébe lépve nem kell sokáig magyaráznom,

hogy miért volt – a saját pártos érdekei mentén legalábbis – „zseniális” húzás Orbánék részéről, hogy az elsők között kezdték el a médiapiac tudatos és olykor erőszakos átvételét (lásd: Népszabadság), kezdve a közmédia teljes elkorcsosításától, az ingyenessé tett MTI-hírek tudatos szelekcióján át a médiagólem mindenféle jogi- és erkölcsi szabályt megszegő létrehozásáig, majd egészen a közpénzből kitartott közösségi influenszer-hálózatok kiépítéséig. A nyilvánosság-ipar minél hatékonyabb kézben tartása és kontrollálása érdekében tett kormányzati lépések azóta is folyamatosak:

míg a piacról megélni képtelen kormánypárti szócsöveket állami hirdetésekkel tartják életben (jut ilyenből néha ellenzéki orgánumoknak is természetesen), addig más médiatulajdonosokat olykor nyílt fenyegetéssel próbálják terelgetni, vagy sajátos módon levezényelt tulajdonosi „szerkezetváltás” után – ha nem is teljes, színvonaltalanságba zuhanó hátraarcot vezényelnek, mint az origo esetében -, de bizonyos finomhangolásokkal jobban érzékenyítenek a tartalmak és megszólalók kiválasztásával.

Ha pedig a médiapiacot elemezzük,

nem lehetek álszent, hogy ne említsem meg: tőlem is sokan megkérdezték már, hogy elhivatott ellenzékiként miért publikálok az Index.hu oldalain, amikor annak idején nyíltan kiálltam a szerkesztőségtől politikai befolyás miatt távozó, majd később a Telex-et megalapító újságírók mellett. A válasz nagyon egyszerű: mert elhivatott ellenzéki vagyok és ahol lehetőséget kapok a saját álláspontom, a NER-rel szembeni kritikám csorbítatlan (!) megjelentetésére, akkor élek vele. Ráadásul az Index olvasói között már csak matematikai alapon is vannak olyanok, akik velem, illetve az általam képviseltekkel nem feltétlenül találkoznak automatikusan. A megszűnés előtt álló PestiTv-be is elmentem és az élő adásban a Népszabadság utolsó címlapjának bekeretezett példányát adtam át nekik ajándékba, egyfajta figyelmeztető mementóként az általuk kérdés nélkül kiszolgált hatalom természetét bizonyítva. Korábban is határozott álláspontom volt, hogy tévedés nem elfogadni a kormánypárti médiumok meghívását, még akkor is, ha csak elvétve akad ilyen lehetőség és legtöbbször valóban csak legitimálni akarják velünk az aktuális hatalom egyébként közszolgálatilag igazolhatatlan mértékű, cselédlelkű kiszolgálását. A közmédia szerintem tíz éve nem hívott be a stúdiójába, de a HírTV brüsszeli tudósítójának is csak az EP folyosóin szoktam kedvesen köszönni, mert a fideszes EP-képviselők központilag megírt véleményén kívül másra adásban nem kíváncsi. Aki valamelyst követte a politikai karrieremet, tudja: nincs olyan kérdező, aki elől elfutnék, vagy elugranék, a válaszadás kötelezettsége szerintem benne van a fizetésemben, ráadásul van is álláspontom és mindig kész is vagyok megvédeni azt. Amikor a szegedi otthonom kapcsán állítottak hazugságokat a kormánypárti és állami médiumokban, akkor egyszerűen beinvitáltam őket a házamba, hogy nézzenek körül, nincs takargatnivalóm. Ezen olyannyira meglepődtek, hogy csak azok az újságírók nem jöttek el és be, akik a hazugságokat írták rólam.

„Ennyi”

A jelenlegi rezsim és rajongó médiakatonái sok mindenben tévednek, de egy nagyon fontos dologban egészen bizonyosan: azzal, ahogyan a nyilvánosságot most kezelik, ahogy rutinszerű gyakorlattá vált a közszolgálat teljes kiüresítése, a fekete-kampányok használata, a konkrét hazugság-gyártás a kormánypárti médiumokban, a revolverként használt felületek és influenszerkék kézen-közön átcsorgatott állami finanszírozása, azzal legitimálják, hogy bármikor, bárki, ugyanezt megcsinálhatja. Mert ne tévedjük: minden rendszer megbukik egyszer. Előbb vagy utóbb változás lesz az országban és persze gondolhatják most azt, hogy évtizedekig hátra lehet még dőlni, de előbb vagy utóbb törvényszerűen változást fog követelni az ország.

És csak az lesz a kérdés, hogy milyen kézbe kerül a többségi irányítás: olyanba, amelyik európai léptékkel önmagára is kötelezőnek tartja a demokratikus normák betartását (szemben a mostanival), vagy olyan erő lép előre, amelyik kész beleülni a NER által kidolgozott – és működésében ezek szerint legitimált – rendszerbe, csak épp kirúgja annak vezetőit és szereplőit, jön a sorcsere főszerkesztőtől kezdve színházigazgatón át a portásig.

A fideszes világnak pedig egy szava sem lehet majd, hiszen nem történik más, mint amit ők csináltak. Ja, hogy ha velük bánnak el politikai alapon, az már nem fog tetszeni, az már nem jogállami és demokratikus? Oszt’ jó napot, boldog karácsonyt! – kapják majd a választ. Én nem akarok ilyen világot, nem akarom, hogy egy esetleges kormányváltás csak rezsimváltást jelentsen, narancsfőurak helyett más színűekkel, de ugyanazzal a becs- és bosszúvággyal. Minél tovább legitimáljuk és minél mélyebben hagyjuk a mostani rendszert betokosodni, ennek annál nagyobb a veszélye.

Éppen ezért rendkívül fontos előrelépés

például a szabad(abb) információ-nyilvánosság terén az Európai Unió által most elfogadott médiaszabadságot szabályozó európai törvény, amelyet formálisan az EP-nek és a Tanácsnak is jóvá kell még hagynia, de a kompromisszum már megszületett. A világot – főként a magyar médiahelyzetet – nem fogja még önmagában megváltani, de azokra az alapvető félelmekre, amelyeket fentebb vázoltam, részben már valamilyen megoldást jelent. Létrejön például a nemzeti médiahatóságokból álló Médiaszolgáltatásokat Felügyelő Európai Testület – ezt valahol részben a saját sikeremnek is tartom, hiszen még 2017-ben kezdtem el kampányolni az európai intézményeknél annak érdekében, hogy létrejöjjön egy hasonló intézmény. Ha idővel is, de csak összejött. Fontos eredménye ennek az új szabályozásnak az is:

a jövőben nem lehet majd eltitkolni, hogy az állam hogyan és mennyi pénzzel támogatja a hozzá kedves médiumokat, a reklámköltéseket a jövőben arányos és nyílt eljárásban kell odaítélni.

Az új uniós rendelkezés alapján ezután bárki megtámadhatja az olyan, egyértelműen tudatos befolyásolási szándékkal létrejövő, a médiapluralizmust világosan sértő médiagólemeket, mint a magyarországi KESMA, amely tökéletes és szomorú példája a leuraló politika erőszakos és aljas érdekérvényesítésének. Szintén fontos eredmény, hogy jóval nagyobb lesz az újságírók védelme például az ellenük használt kémszoftverekkel szemben; a Pegasus-ügy bebizonyította, hogy jóval nagyobb kontrollra van szükség az újságírók megfigyelésére hajlamos tagállami kormányokkal szemben. (Apropó: milyen végtelenül felháborító, hogy az Orbán-kormány a mai napig nem számolt el ezzel az üggyel hitelesen és érdemben) Sajnálatos ugyanakkor, de az új európai szabályozás nem találta meg annak a módját, hogy a közszolgálati médiumokat rá lehessen kényszeríteni a valódi közszolgálatiság elveinek betartására. Ezt a mostani jogszabály sem kezeli, viszont tény, hogy legalább jóval nagyobb figyelem fogja övezni ezentúl ezt a tevékenységet, ráadásul az európai állampolgárok panaszt tehetnek a jogszabály megsértésével összefüggésben, amelynek a végén akár kötelezettségszegési eljárás is indulhat.

Kis lépés, de ez is valami

Az már egyáltalán meg sem lephet senkit, hogy a Fidesz természetesen farral áll ehhez az ügyhöz is: az új médiaszabályozás kapcsán Orbán Viktor nevetséges módon „orwelli világot” kiáltott, a Fidesz EP-képviselői pedig faék-egyszerűségű butaságokkal jöttek; Bocskor Andrea például odáig jutott, hogy azt mondta:

„az európai nyilvánosságot a brüsszeli bürokrácián keresztül a Soros-hálózat akarja kézivezérelni”.

Jesszus, micsoda gyenge szöveg. Azért, kézivezérlésről meg orwelli világról beszélnie azoknak, akik konkrét minisztériumot hoztak létre a kormánypárti médiahálózat és propaganda irányítására, majd izraeli kémszoftverrel hallgattak le magyar újságírókat, hát, legalábbis pofátlan. Az pedig külön kacagtató, hogy a médiapluralizmusról és a közszolgálatiság fontosságáról készült már korábban egy fontos és irányadó brüsszeli jelentés, amely megállapította, hogy a közszolgálati média bizonyos tagállamokban elégtelen finanszírozástól és politikai nyomásgyakorlástól szenved, a tájékozódáshoz való jog pedig alapvető jog, amelyet a független és elfogulatlan tájékoztatás során minden tagállami kormánynak garantálni kell.

A jelentés készítőjét Schmitt Pálnak hívták.

Kapcsolódó

Szerző