Kerítésen innen
Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
Ha egy kisgyermek életének első heteit, hónapjait kórházban tölti szüleitől elválasztva, azzal életre szóló lelki-fizikai károkat szenved. Marianna kisfia fél éve fekszik a kórházban, a szerető szülei nélkül, akik kéthetente egy órára láthatják csak őt! Mindezt azért, mert pár „névtelen” közalkalmazott így döntött – írtuk februárban. Alakszai Zoltán Fidesz-funkci megelégelte a szerinte méltánytalan hírverést és egyszemélyben felülbírált….
A TASZ „idegbe hozta” a főmuksót
Az elmúlt héten széles nyilvánosságot kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatalnál zajló gyámhatósági ügy. Tekintettel arra, hogy a gyermekvédelmi törvény szerint a gyámhatósági döntések nem nyilvánosak, a konkrét ügyről, a vonatkozó jogszabályok miatt Alakszai Zoltán főispán nem kíván részletekbe bocsátkozni, ugyanakkor néhány szerinte fontos dolgot írt közösségi oldalán. Mindezt azzal indokolza, hogy
„a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet erősen megkérdőjelezhető tevékenysége szükségessé teszi, hogy bizonyos tényeket rögzítsünk”.
-írta „királyi többesben”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
„…egyszer és mindenkorra…”
„A TASZ – jogászokhoz nem méltó módon – újfent és nem először szándékosan fontos tényeket kihagyva, egyes ügyeket a médián keresztül manipulálva tár a nyilvánosság elé. Azzal, hogy azt a hamis látszatot keltik, hogy a gyerekvédelemben dolgozó szakemberek, az a sok száz, sok ezer ember, akik gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai és a gyámhivatali munkatársak, visszaélnek a hatalmukkal és nem a gyermek érdekét szem előtt tartva végzik munkájukat, borzalmas károkat okoznak. Túllépve minden erkölcsi határt már-már azt a benyomást keltik, hogy a gyámhivatali kollégák munkájuk során csak azt lesik, mikor emelhetnek ki egy gyermeket családjukból. Meg is lett az eredmény: a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek számos, adott esetben életveszélyes fenyegetést tartalmazó üzenetet kaptak. Olyanoktól, akik az ügy részleteit nem ismerik és téves előítéletekre hagyatkoznak. Vagy éppen a TASZ erősen hiányos esetleírásaira. Mindez túlmutat a közigazgatás civil kontrollján és megengedhetetlen…” – véli Alakszai volt fideszes polgármesterjelöltből lett főispán egy csipet empátiát sem mutatva az eset elszenvedői -a gyerek és a szülők- iránt.
Ha nincs a TASZ és a Partizán, akkor meddig kellett volna várniuk?
„Figyelemmel kísérve mindezt, minden korábbi gyakorlattal szemben, úgy döntöttem, hogy az ügyet személyesen vizsgálom meg. Fontos hangsúlyoznom, hogy amióta Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye kormányhivatalát vezetem, soha nem éltem ezzel a diszkrecionális lehetőséggel.
Azért sem, mert minden egyes ügy, különösen azok, amelyek a családból történő kiemelés kérdésével függnek össze, rendkívül bonyolultak és szakértelmet igényelnek. Szörnyű, embert próbáló dilemma még a legegyértelműbbnek látszó helyzetben is minden egyes eset.
Az ügy minden részletét megvizsgálva arra utasítottam kollégáimat — valamennyi érintett területen —, hogy az ilyen és ehhez hasonló nyomásgyakorlásnak a továbbiakban se engedjenek. Kizárólag a jogszabályok és a gyermek mindenek felett álló érdeke és legjobb szakmai tudásuk szerint döntsenek.”
Majd engedett….
„Ennek szellemében, valamint minden új körülményt figyelembe véve született meg a mai döntés, és erről értesítettük a szülőket.”
Háttér – Marianna története: „a gyerekem helye mellettem van”
„A tavaly kirobbant kegyelmi botrány rávilágított, hogy a gyermekvédelmi rendszer rideg alkalmatlansága a legmagasabb állami hivatalok vezetőiig is elér. A Partizán most a folyamat bemeneti oldalának legsúlyosabb anomáliáját mutatja meg. Azt, hogy a születése után hogyan tartottak jogellenesen hónapokig vissza a kórházban egy csecsemőt, majd vették állami gondozásba. A szülők bűne az, hogy „túlzottan aggódnak” a kisbabájukért és ki mernek állni a jogaikért. Mivel elfogytak a nevelőszülők, a kisbaba több száz sorstársához hasonlóan még ma, közel fél év után is a kórházban van, a szülei kéthetente láthatják, egy órára” – írta összefoglalójában a Partizán szerkesztője. A TASZ ügyfele, Marianna az első olyan érintett szülő, aki kiállt a nyilvánosság elé, hogy a történetét megosztva felhívja erre a hatalmas problémára figyelmet, és hogy a nyilvánosság erejét is használva elérje, hogy a gyermekét végre hazaengedjék! Ez történt:
- 2024 legelején a nőgyógyászati panaszokkal küzdő Mariannának azt mondták, hogy soha nem lehet gyermeke.
- 2024 februárjában Marianna mégis várandós lett, ezután a korábbi egészségügyi problémái miatt veszélyeztetett terhesként tartották számon. A terhessége alatt Marianna számos orvosi vizsgálaton vett részt, több alkalommal is jogsértés érte a kórházakban (volt, hogy rosszul rögzítették a vércsoportját, három különböző kötelező vizsgálat után is hüvelyi fertőzést kapott, majd hiába jelezte, mikor elfolyt a magzatvize, nem hitték el neki). Marianna és a párja több helyen lakott a várandósság ideje alatt.
- 2024 júliusában az édesapa munkahelye szolgálati lakást biztosított a családnak, de a kulcsokat csak hetekkel később kapták meg, ezért ideiglenesen az édesapa rokonaihoz, majd egy átmeneti szállásra költözött.
- 2024 szeptember első hetében Marianna gyermeke koraszülöttként, egy budapesti kórházban jött világra. A kórház nem engedte haza a babát, mert “bizonytalan volt”, hova vihetnék a szülők. Hatósági határozatot erről nem kaptak, így jogsértően járt el a kórház és a gyámhivatal is. A babát hatósági döntés nélkül nem tarthatták volna benn, haza kellett volna engedniük.
- 2024 szeptember harmadik hetében a csecsemőt átszállították a kórház gyermekosztályára, pedig ekkorra Mariannáék már megkapták a szolgálati lakás kulcsát. Határozatot ekkor sem kaptak.
- 2024 október első két hetében Mariannánál kétszer járt a védőnő. Először egyedül, másodszor a családgondozókkal együtt. A második alkalommal egy dokumentumot akartak Mariannával elolvasás nélkül aláíratni, és közölték vele, hogy nem fogják hazaengedni a babát, mert szerintük az anyuka nem működik együtt a hatósággal.
- 2024. október 17-én a családsegítő szolgálat írásban javasolta a gyámhivatalnak, hogy Marianna babáját ne engedjék haza a kórházból.
- 2024. október 30-án hivatalosan is elindult a nevelésbe vételi eljárás a gyámhivatalnál. Két hónappal a gyermek születése, a kórházban való erőszakos benntartása, azaz a törvényes határidő után. A szülők ezek után hiába mentek el többször is a gyámhivatalba, hogy elolvashassák a hivatalos, hatósági iratokat, ezek az alkalmak gyakran konfliktusokba torkolltak az ügyintézőkkel.
- 2024. november 18-án esetkonferenciát tartottak a gyermekvédelmi dolgozók, ahol a szülők hivatalosan vállalták, hogy együttműködnek a gyámhivatallal annak érdekében, hogy visszakaphassák a gyermeküket. Ennek ellenére a családgondozók fenntartották álláspontjukat, hogy a baba nem mehet haza a családjához. Mariannát pszichiátriai vizsgálatra kötelezték azért, mert rossz idegállapotba került a gyermeke elvesztése miatt. Bár az anya indokolatlannak és megalázónak érezte az utasítást, elment pszichiáterhez. A szakember szorongást állapított meg nála, de gyógyszer szedését nem látta indokoltnak.
- 2024. november 19-én az újszülöttjétől több mint két hónapja elválasztott Marianna az ekkor már egyre kilátástalanabbnak tűnő helyzetével a TASZ ingyenes jogsegélyszolgálatához fordult segítségért.
- 2024. december 11-én a gyámhivatal úgy határozott, hogy a babát hivatalosan is ki kell emelni a családjából (azaz állami gondozásba kell venni), annak ellenére, hogy semmilyen bizonyíték nem volt arra, hogy Marianna alkalmatlan lenne a gyereke nevelésére, ezt kizárólag a szakemberekkel szembeni viselkedése alapján állapították meg; lakhatásukat rendben találták, az apát türelmes, szeretetteljes szülőként írták le, aki gyermekét mindennap látogatta a kórházban.
- 2024. december 12-én a kórház átvette a határozatot, december 13-án a babát átszállították a kórház területén található másik osztályra, amelyet a jelenlegi katasztrofális szakellátási helyhiány miatt “gyermekotthonnak” neveztek át. Ettől kezdve a szülők már nem tudták mindennap látogatni gyermeküket. Egy alkalommal a baba itt annyira beteg lett a szüleitől elzárt baba, hogy a sürgősségire kellett átvinni.
- 2024. december 13. óta, vagyis az elmúlt több mint két hónapban Marianna és a párja mindössze 5 alkalommal, egy-egy órára láthatták a gyermeküket, mert a gyámhatóság úgy határozott, hogy a szülők számára csak havonta kétszer (minden hónap első és harmadik szerdáján) engedélyeznek egy órás láthatásokat. Mivel januárban 5 szerda volt, előfordult az is, hogy a szülők három hétig egyáltalán nem találkozhattak a babával. Marianna kérvényezte, hogy naponta láthassa a gyermekét a “gyermekotthoni részlegen”, emiatt most folyamatban van a láthatás felülvizsgálata.
- 2025. január 17-én adták postára a szülők azt a segítségünkkel megírt keresetlevelet, amiben azonnali jogvédelmet is kértek a bíróságtól. Ez azt jelenti, hogy mielőtt a bíróság arról döntene, hogy összességében jogszerű volt-e a gyámhivatal eljárása és a végén a gyermek kiemelése, 15 napon belül külön döntenie kell arról, hogy haza lehet-e végre engedni a babát. Sajnos ez a 15 napos határidő 8 nappal később indult csak el, mert a kormányhivatal tévesen értelmezte a jogszabályt és a rendelkezésére álló határidőt túllépve küldte tovább a keresetlevelet a bíróságra. Emiatt 2025. február 28-ig kell döntenie a bíróságnak arról, hogy haza kell-e engedni a babát ideiglenesen, vagy sem. A rendes bírósági eljárás csak ezután indul.
Szerző
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…