Kultúra
Alföldi Róbert és a konfliktusok
A fővárosi Centrál Színház 2018 januárjában mutatja be Henrik Ibsen egyik kevéssé ismert színművét, a Kísérteteket. A darabot Alföldi Róbert rendezi. A művésszel és az előadás főszereplőjével készült interjú a színház műsorfüzetében olvasható. A színmű kapcsán Alföldi érdekes, mának szóló gondolatokat fogalmazott meg.
Ibsen tanulsága, hibát mindig lehet elkövetni
Ibsen drámája Alföldi Róbert rendező szerint a nehéz, fájdalmas darabok közé tartozik. Ugyan pontosan lehet érzékelni, miről szól, de ez nagyon nehezen jön elő belőle:
„Pedig egy olyan témát boncolgat, ami mániám: hogy ha a múltat nem tisztázzuk, hanem elhallgatjuk vagy elhazudjuk, az megrohasztja a jelent és a jövőt. Hibát mindig lehet elkövetni, sőt, még nagyon nagy hibát is. –a kérdés, hogy jön-e utána bűnhődés. Aki azt hiszi, hogy a bűnhődést meg lehet úszni, arra még sokkal nagyobb baj szakad.”
Alföldi meggyőződése, hogy mindannyian felelősek vagyunk azért, ami velünk történik, még ha nem is veszünk részt a döntésekben:
” Senki sem választhatja le magát a valóságról, vagy találhat ki egy alternatív valóságot. Bár ezt a darabot norvég író írta, a magyar társadalomra ez különösen jellemző. Képtelenek vagyunk szembenézni azzal, akik vagyunk, és vállalni érte a felelősséget. Személyesen, és kollektívan egyaránt. Megpróbáljuk kidumálni, elkenni, és csodálkozunk, amikor tíz, húsz, vagy száz év múlva ránkomlik.”
A konfliktus magja örök
A rendező feladata, hogy felépítsen a színpadon egy világot mondja Alföldi:
„Jó esetben sokat gondolkodott rajta korábban, ezért ismerősebb ebben a világban, mint a színészek, hiszen számukra még nincs is meg. Az első lépés tehát az, hogy át kell adnom ezt a világot, és amikor mindannyian benne vagyunk, akkor el lehet kezdeni beszélgetni.”
Alföldi, nem aktualizálva képzeli el az előadást, inkább időtlenné szeretné tenni:
„Tulajdonképpen lényegtelen, milyen korba helyezzük, a konfliktus magja örök. Egy emberi történet, ami bármely korban átélhető. Szerencsére olyan színészekkel dolgozom, akik nagyon gazdagon tudnak fogalmazni. Azt szeretném, ha a nézők vennének egy nagy levegőt az előadás elején, és csak a legvégén tudnák kifújni.”
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára