Magyar György: a rendőrség az államháztartás egyensúlyát segítheti évente néhány tízmilliárddal a gyorshajtás-szigorítás, nem a balesetek ritkulását

A személyi sérüléssel járó balesetek okainak mindössze két százaléka vezethető vissza a megengedett legnagyobb sebesség túllépésére, így a közlekedés biztonságának lényeges javulását aligha remélhetik attól, hogy akár azt is büntethetik, akit egy kilométer/órás gyorshajtáson érnek.

Az autós társadalomban nyugtalanságot keltett,

hogy május 1-jétől már nem alkalmazzák a sebességmérőknél eddig 100 kilométer/óra alatt elfogatott ± 3 km/órás, afelett a ± 3 százalékos hibahatárt – erősítette meg a hírt az ORFK illetékes vezetője. Így valóban igaz, hogy azt az értéket fogadják el, amit a műszer mutat. Tehát akár az 1 km/órás sebességtúllépés is szankcionálható, ráadásul akkor is, ha a járművet a mérést követően nem állítják meg, mert akkor postán mehet a csekk. (A police.hu-n erről további részletek derülnek ki.)

Az ügy műszaki jellegű kérdéseket is felvet,

hiszen olyan műszer nincs, amelynek a mérési pontossága minden körülmények között 100 százalékos lenne. A mérésügyi hatóságok nyilvánosan hozzáférhető jegyzőkönyvei szerint a legjobb készülékek is tévednek ± 1 km/órát, illetve nagyobb tempónál ± 1 százalékot. Hiába állítja tehát Óberling József ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, hogy a traffipaxszok tévedhetetlenek. Tévedhetnek, bár kétségkívül keveset. Gyakorló ügyvédként ugyanakkor felvetem: egy büntetés elleni kifogás esetén a hatóság dolga, hogy a műszerek hitelességét bizonyítsa.

A gyakorlatban ennek szinte nincs semmi jelentősége,

mert a személyi sérüléssel járó balesetek mindössze két százaléka vezethető vissza a megengedett sebesség túllépésére, tehát az úgynevezett abszolút gyorshajtásra, amiről az eddig folyó vitában szinte szó sem esett. A vezess.hu közelmúltban nyilvánosságra hozott elemzése szerint a rendőrség hiába hangoztatja, hogy a személyi sérüléses balesetek okai között a gyorshajtás az első, mert a 2021. januárja és szeptembere között regisztrált mintegy tíz és fél ezer eset közül valóban a sebesség helytelen megválasztása volt a vezető ok, de ebből a halmazból csupán 228 baleset következett be a megengedett sebesség túllépése miatt. A többi az úgynevezett relatív gyorshajtás, így például az út- és látási, illetve forgalmi viszonyokhoz képest helytelenül megválasztott sebesség. Ezt pedig lehetetlen mérni, az csak a baleset szakértői vizsgálata alapján állapítható meg.

Ha ebből indulunk ki, a rendőrség által meghirdetett „zéró tolerancia” nem fog átütő eredményekkel járni. Ettől persze még mérjenek, mert ha nem tennék, könnyen elszabadulna a pokol.

Most pedig következzék a jogi felület

A gyorshajtást kétféle szabály alapján büntethetik. Aki például lakott területen 52-vel megy, az a közlekedési szabályok kisebb súlyú megsértését jelenti, ami a szabálysértési törvény szerint ötezertől 150 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható. De reménykedjünk benne, hogy a rendőrök kellően mérlegelik az egyes eseteket, és ha maradunk az 52-nél, azt legfeljebb figyelmeztetéssel szankcionálják, mert megtehetik. Ez már csak azért is érdekes, mert aki lakott területen belül legalább 65-tel megy, és a kocsit nem állítják meg, nem törődnek vele, ki vezette az autót, hanem annak tulajdonosára vagy üzembentartójára – az objektív felelősségről szóló, szerintem az alkotmányosság határait súroló rendelkezések alapján – kötelezően 30 ezer forint közigazgatási bírságot szabnak ki. Tehát nincs egy tisztességes eljárás során megállapított személyes felelős, mégis jön a sárga csekk. Ez 2008 óta gyakorlat, és miután a szakmai viták ellenére ezt a szabályozást senki nem támadta meg, fogadjuk el, hogy az objektív felelősséget alkalmazzák, de nem biztos, hogy helyesen.

Vissza kell térni a kiindulási ponthoz

Ha valakit lakott területen 52-vel bemérnek, arra a szabálysértési törvény általános rendelkezései vonatkoznak, és ha megállítják, a rendőrre van bízva, hogy milyen büntetést alkalmaz. Ugyanakkor ha valakit bemérnek ezzel az 52-vel, de a helyszínen nem azonosítják az „elkövető” személyét, az már a hatóságokon múlik, hogy mit lépnek.

Elfelejtik az egészet, figyelmeztető levelet küldenek vagy bírságot szabnak ki?

Ami biztos, hogy ez az új rendszer szemernyivel nem járul hozzá a közlekedésbiztonság javításához. Már csak azért sem, mert hiába állapítja meg a hatóság a közigazgatási bírság határát el nem érő gyorshajtás okán a bírságot, a jármű tulajdonosa továbbra is azt fogja felelni, hogy az autót közvetlen hozzátartozója vezette, akire nézvést nem köteles terhelő vallomást tenni.

Akkor mire szolgál ez az autósok tömegeiben indulatokat kiváltó cirkusz?

Ha már elfogadjuk az objektív felelősséget – illetve legfeljebb beletörődünk abba –, miért nem más utat választottak? Például azt, hogy lakott területen belül ne a 65, autópályán meg ne a 150 kilométer/órás sebesség meghaladása legyen a személyes felelősség nélkül kiszabható közigazgatási bírság határa. Vigyék le ezeket az értékeket 55-re, illetve 140-re, és akkor a rendőrségnek sem kellene küszködnie azzal, hogy aki lakott területen 52-vel, autópályán meg 138-cal hajt, azzal mit kezdjenek. Ez ráadásul sokkal olcsóbb megoldás lenne, mert a vezető személyének megállapítása nélkül mehetne a közigazgatási bírság.

Miután az ismétlés a tudás anyja, idézzük újra: a személyi sérüléssel járó balesetek mindössze két százaléka vezethető vissza a megengedett sebesség túllépésére, tehát az úgynevezett abszolút gyorshajtásra. Aki ennek kiszűrésére gyúr, legfeljebb az államháztartás egyensúlyát segíti, mert évente néhány tízmilliárdnyi büntetés ebből is befolyik. De ettől más eredmény nem várható.

Forrás

A szerző további bejegyzéseiből….