Kerítésen innen
Államtitkár-alelnök közszolga magánakciója – Mert megteheti… tényleg megteheti?
Hol volt és hol nem, -utóbbiak jártak jól!- volt egyszer egy többre érdemes közép-Európai ország, ami az EU és a NATO tagjaként elindulhatott volna a rendszerváltást követő fejlődés útján, de…. 2010-ben -és azóta 4 évente- olyan kormány került vezető szerepbe, ami nem ezt az utat szánta a lakosoknak, vagyis csak néhányuknak. Mert megteheti….
… és elérkeztünk 2024-be Magyarországra….
Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és egyúttal a kisebbik kormánypárt, a KDNP alelnöke. A politikus egy kis Pest megyei faluban, Budajenőn lakik, és néhány éve megvette a háza melletti közút nagy részét az önkormányzattól. Eddig minden OK. Ám ekkor vérszemet kapott és egy kocsibeállót is épített az általa megvett, közterület jellegét elveszített területre, ami jócskán rálóg a maradék közútra, végképp ellehetetlenítve a hátsó telekre való bejutást.
A település polgármestere néhány hete felszólította Soltészt az építmény lebontására, az államtitkár azonban fellebbezett a döntés ellen, így az ügy hamarosan a képviselő-testület elé kerül
– írta az Átlátszó.
Az ellehetetlenített szomszéd szerint….
Az államtitkár háza mögötti telek tulajdonosa, Ráth Gábor a helyszínen mondta el a portálnak kálváriáját. 2019-ben vették meg az államtitkár – és az utca többi – háza mögötti 1,5 hektáros területet. A férfi a családjával és barátaikkal szeretne itt építkezni, ehhez 4 külön telekre akarják osztani az ingatlant.
Az önkormányzat által jóváhagyott tervek szerint 3 telket hátulról fognak megközelíteni autóval, de a negyedikre csak elölről, a Soltész Miklós háza melletti utcaszakaszról lehet bemenni közúton.
Elvileg. Gyakorlatilag viszont a közút megmaradt szakasza csak papíron 3 méter széles, a valóságban a nagy része egy mély, betonozott árok, amelynek szélén nagy fák állnak. Ráadásul Soltész Miklós államtitkár nemrégiben épített egy kocsibeállót, amelynek egyik sarka és tetejének egy része rálóg a Ráth Gáborék telkéhez vezető közútra,
egyes helyeken 60-70 centivel csökkentve annak szélességét.
Ráth Gábor hiába rendelkezik a szükséges engedélyekkel, a telkére vezető útra rálógó államtitkári kocsibeálló miatt nem tudta még bevezetni a telkére a vizet és a csatornát.
A háza építését sem tudja elkezdeni, amíg az ügy meg nem oldódik, hiszen a telek addig nem közelíthető meg közútról.
Soltész-olvasat
A portál megkérdezte Soltész Miklóst is, aki válaszában elmondta, hogy a közútból a telkükhöz csatolt 91 négyzetméteres terület
„korábban gondozatlan, gazos nyúlványa volt a településnek, ezért több mint 20 éven keresztül mi ápoltuk, mi ültettünk oda növényeket”,
s azt az önkormányzattól vásárolták meg
„az önkormányzat által kialakított és általunk elfogadott vételáron”.
Kérdésre válaszolva azt is közölte, hogy
a közút házuk mellett lévő maradék részét „azért terveztük az önkormányzattól megvásárolni, mert megítélésünk szerint az funkció nélkülivé vált. Az említett terület ugyanis egy korábbi területrendezési térképen kialakítandó járdaként volt feltüntetve. Számunkra ismeretlen okból azonban olyan telekalakítások történtek, melyek következtében megszűnt annak lehetősége, hogy a két utcát összekötő járda megvalósuljon. A vásárlásra irányuló kérelem elutasítását tudomásul vettük, így ezzel kapcsolatban bármely kérdés okafogyottá vált.”
Mindez élő szóban:
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról