Blogbazár
Amikor a rendőr és a pedagógus főfőnöke ugyanaz a fakabát….
Nem tudok napirendre térni a felett a hír felett, hogy a jövő tanévtől fizetéscsökkentéssel büntetnék a nem megfelelően dolgozó pedagógusokat. Az én vezetői elgondolásaimtól ez nagyon messze áll – kezdte bejegyzését L. Ritók Nóra pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője.
Nem tudok napirendre térni a felett a hír felett, hogy a jövő tanévtől fizetéscsökkentéssel büntetnék a nem megfelelően dolgozó pedagógusokat. Az én vezetői elgondolásaimtól ez nagyon messze áll – kezdte bejegyzését L. Ritók Nóra pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője.
Lehet e büntetéssel jobb munkára ösztönözni?
„A pénz, a fizetés, persze fontos. Muszáj, hogy annyi legyen a fizetés, hogy ne nélkülözzön valaki, mert akkor a napi gondok felőrölik a szakmaiságot. De a pénz az egyik dolog. Legalább ennyire fontos a munkahelyi légkör, a pozitív, támogató és ösztönző környezet. A teljesítményekre odafigyelő és visszacsatoló vezetőség. A másik teljesítményéhez őszintén gratuláló kolléga. Az iskolában ez fokozottan igaz. A jó iskolában bizalom van a vezetés és a munkatársak között. A jó igazgató nem él vissza a pozíciójával, megfelelő vezetői készségekkel rendelkezik, és képes tehetséggondozást végezni a kollégák között. Úgy, hogy mindenki érezze a karrierlehetőséget.
Egy ilyen munkahelyi légkörben a munkatársak húzzák egymást. Nem valami rosszul értelmezett verseny ez, hanem az örömmel végzett munka adja. Ösztönző, kísérletező légkör teremtődik.
A büntetés elveszi az örömöt
Abban mindig
- ott a fenyegetettség,
- ott a másik bemószerolása, amiben valaki magát a másik kárára pozicionálja,
- ott az állandó dicsérése a vezetőnek, lehetőleg szemtől szembe, de a háta mögött is érdemes, hogy visszajusson a fülébe, és kifejezze az illető a lojalitását a vezető iránt, mutassa, hogy csodálja, elfogadja a véleményét, ő a minta, akit követni kell,
- ott a kiközösítő viszonyulás a többiek részéről, kimarni, megalázni, nevetségessé tenni azt, aki jobban akar teljesíteni, aki kilóg, és nem a nyalizással akar érvényesülni. És a nyalizók is marják egymást, hiszen rivalizálnak a vezető kegyeiért.
L. Ritók Nóra
A büntetés mindenkinek rossz
A vezetővel elhiteti, hogy ő az etalon, és hozzá kell mérni mindenkit, az ő pedagógiai szemléletéhez, tudásához, az énképe teljesen eltorzul, elveszíti a kapcsolódást a tantestülettel, és csak a lojalitást látja értéknek. Félti a hatalmát mindenkitől, ezért boldogan minősíti majd le, bünteti pénzelvonással azt, aki ezt veszélyezteti.
Pusztán azért, mert jól csinálja…
A tantestületet pedig megosztja
Összemérik magukat, jön a „rangsor”, ami mindig is megvolt, aminek a végén az alsós napközis van, az elején pedig a matematika tanár. Jön az irigység, a rosszindulat, a sutyorgás, a légkör egyre rosszabb lesz. Az a rendszer, ahol a pedagógust büntetik, óhatatlanul átszivárogtatja a büntetést a tanórákra is, így megy tovább a mérgező hatás.
Ne mondja nekem senki, hogy objektív szempontrendszer szerint lehet mérni a pedagógus teljesítményét. Ott, ahol a sokféleség ennyire nyilvánvaló. Nálunk még sosem sikerült… mindig csak rosszabb lett. Nem tudtunk rutint szerezni ebben, és ennek nálunk társadalmi-politikai gyökerei vannak.
És mindig adminisztratív úton igazoltunk, akkor kezdett „működni”, mikor ezek az adminisztratív utak beálltak. A valósághoz nem sok közük volt, és hamarosan ki is derült, alkalmatlan a teljesítményértékelésre, és jött a következő.
A pedagógusteljesítmény így nem mérhető
De nagyon jól teljesítenek a tanerők ott, ahol anyagilag és erkölcsileg megbecsült szakemberek igazi alkotó légkörben dolgozhatnak. Ahol ösztönző a légkör, és nem „kézi vezérlésű” az irányítás. Ott javul az oktatás színvonala, mert örömmel végzik a dolgukat.
Sajnálom, hogy nem értik ezt a döntéshozók…és mindenre rátelepül a BM büntető szemlélete. Ezért mondom az elejétől: a BM attitűdje és az oktatás attitűdje nem összeegyeztethető. Egyszerűen más hatásrendszerrel dolgozik.
Eszembe jutott egy történet
Az állami iskolában, ahol tanítottam, vezetőváltás volt, én meg akkor már erősen bontogattam a másképp gondolkodó „szárnyamat”. Valami pályázatot írtam, bemutató órát tartottam, és utána a vendégek megebédeltetésére is lehetőség volt. Mikor indultunk ebédelni, hívtam a vezetőket is,
„gyertek ti is, menjünk együtt a vendégekkel”
-mondtam. Nem jöttek. Ciki volt, de nem tudtam mit tenni. Amikor a vendégek elmentek, kérdeztem a helyettest, miért nem jöttek.
„Mert nem rendesen kértél meg.”
-hangzott a válasz.
„Miért, mit kellett volna mondanom?”
-kérdeztem, mert nem értettem, hogy az eddig kollégaként dolgozó, pár hete pedig helyettessé előlépett munkatársnak miért nem felelt meg a meghívásom. Ő készségesen válaszolt:
„Azt kellett volna mondanod, hogy igazgatóhelyettes asszony, kérlek, tisztelj meg a jelenléteddel az ebéden.”
Valahogy ez a világ jön vissza. Ezek az elvárások. A vezető pozíciójának kijáró rutinokkal.
Jó, hogy eljöttem, és alapítványi keretek között újrakezdhettem 25 éve.
