Andy Vajna, azaz Vajna András György, mostantól odafentről nézheti azt a marakodást, ami idelent zajlik. Életének 75. évében meghalt. Valószínűleg olyan képet hagyva maga után, amin még hosszasan fognak vitatkozni.
Andy Vajna, azaz Vajna András György, mostantól odafentről nézheti azt a marakodást, ami idelent zajlik. Életének 75. évében meghalt. Valószínűleg olyan képet hagyva maga után, amin még hosszasan fognak vitatkozni.
A tehetség az tehetség
Ha azokra a nagymozis filmekre emlékszünk, amelyek mögött ott állt, akkor valószínűleg azt mondhatjuk: volt tehetsége ehhez az iparhoz. Sikertelen sem volt benne. Talán éppen ezért nem egészen értették sokan, hogy mi dolga volt a magyar politikában.
Magam sem értettem. Ma sem értem teljesen. Nem azt, hogy a „még több pénzt” ez hozta, hanem azt, hogy erre Vajnának, mint embernek mi szüksége lehetett. De talán hitt egy kicsit abban, hogy a magyar filmipart jobbá, ismertebbé lehet tenni. Egy pénzember pedig jobbára abból él, hogy pénzt lapátol. De most mér ez a vonulata már az életének alighanem lényegtelen. Nem azért, mert nem volt hatása, hanem mert ehhez is két fél kell. Az üzletember abból él, hogy üzletet csinál. A magyar politikai elit is kellett ahhoz, hogy politikai szereppel bíró üzletekkel „kínálják meg”. Az pedig legfeljebb nevetséges, ha ugyanaz a politikai elit az egyik üzletembert kirakatba teszi, és lenyalja a port a talpáról, míg a másik üzletemberből univerzális bűnbakot kreál a kommunikációs szintjén.
Hm, Palácsik Evita?
Mindamellett, most, hogy meghalt, sokkal érdekesebb lehet az, hogy milyen veszekedések fognak zajlani a hagyatékért. Mind a vagyoni hagyatékért, mind azokért a kommunikációs csatornákért, amelyek elvesztették a „gazdit”. Még az sem kizárt, hogy Palácsik Tímea felnő a feladathoz, ahogy a Vajna-filmek egyikének címadója, Evita is. Akinek még az emlékét sem szeretném megsérteni ezzel a párhuzammal. Különösen mert valószínűbbnek tartom, hogy a Vajna tulajdonolta hazai médiabirodalomról inkább az fog kiderülni: Vajna a jól fizetett stróman szerepét töltötte be. Talán már abban a tudatban, hogy hamarosan fentről röhöghet a tíz karommal egymásnak ugrók csapatán.
Azért inkább az olyan filmekre emlékezzünk, mint a „Terminátor”, az említett „Evita”, vagy akár a „Vörös zsaru”. A halott pedig nyugodjék békében, míg az élők veszekednek tovább.
