Connect with us

Ez a nap

Visszatért a remény, hogy meg lehet dönteni a jelenlegi kormányt

Megosztás

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője szerint óriási előrelépést jelentettek a szombati demonstrációk, amelyek a vidéket is felélesztették.

Megosztás

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője szerint óriási előrelépést jelentettek a szombati demonstrációk, amelyek a vidéket is felélesztették.

Egyre jobban épül az ellenzéki együttműködés

Kunhalmi Ágnes vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, olyan települések vettek részt a tüntetéseken, ahol 8-10 éve semmilyen megmozdulás nem történt.

A politikus úgy véli, ezzel visszajött a remény, hogy meg lehet dönteni a jelenlegi kormányt.

Egyre jobban épül az ellenzéki együttműködés is, amely idén kulcskérdés lesz az önkormányzati választásokon – hangsúlyozta, hozzátéve, a civilek, a szakszervezetek és a pártok csak együttműködve tudnak eredményt elérni.

Februárban MSZP-kongresszus lesz

Tóth Bertalan, a párt elnöke elmondása szerint az MSZP a demonstrációk legaktívabb résztvevője. A párt tagjai több mint hatvan rendezvényen, 53 helyszínen voltak jelen – tudatta.

Kiemelte, az önkormányzati választáson elengedhetetlen az ellenzéki pártok együttműködése, és az európai parlamenti (EP-) választásokon is közös listára lenne szükség a szavazatveszteség elkerüléséért. Ez utóbbit azonban nem erőltetik – tette hozzá.

Tájékoztatott arról, hogy február 16-17-re pártkongresszust hívott össze, amelyen elfogadják a Párbeszéddel közös EP-választásra készített programot, valamint az MSZP EP-listájáról is döntenek. Azt szeretné, ha ez a lista nyitott lenne, és a végső határidőig nyitva hagyná a lehetőséget, hogy bárki csatlakozhasson az együttműködéshez.

Látszatdemokratikus szabályok

Tóth Bertalan beszélt arról is: a február 18-án kezdődő tavaszi parlamenti ülésszakon erőszakmentesen, de mindent meg fognak tenni, hogy megtartsák azt a tiltakozó magatartást, amelyet decemberben kezdtek el.

Az MSZP tiszteletben tartja a jogállami parlament intézményét, de nem vagyunk hajlandóak a Fidesz által állított látszatdemokratikus szabályoknak megfelelni – fogalmazott a pártelnök.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük