Bulvár
Arany-ősz didergő hajnalokkal

Ezen a héten csendes őszi időre számíthatunk, a hajnalok azonban már inkább a telet, idézik, de ezis rendveóben van így, hiszen alig néhány nap múlva beköszön a November.

Így indul a hét
Hétfőn és kedden marad a frontmentes, nyugodt, őszi időjárás, de fokozódó ködhajlam mellett a hajnali, reggeli párásság határozottabbá válhat. Délelőttönként a derült égbolt mellett a hajnalban foltokban kialakult párásság, köd fokozatosan ritkul, illetve felszáll, és helyenként lassabban elvékonyodó rétegfelhőzetté alakulhat, ami kezdetben, kis körzetekben erősebben szűrheti, eltakarhatja a napot. A késő délelőtti óráktól már országszerte valószínűbb a napsütéses, illetve vékony fátyolfelhőzeten át, kissé szűrt napsütéses, kellemes, őszi idő időjárás. Maradnak a hideg, fagypont közeli hajnalok és az enyhe délutánok, de pár fokot gyengülhet az éjszakai lehűlés. Kedd éjszaka, a nyugati határvidéket súrolhatja egy felhősáv, így ott kevéssé hűl le várhatóan a levegő. A felhőzetből elvétve előfordulhat szemerkélés is, de jelentős eső nem várható. Az ország túlnyomó részén marad a derült, illetve foltokban párás, eseménytelen időjárás.
Csökken a napsütés
Szerdán, csütörtökön is frontmentes, de az eddiginél kevesebb, időszakosabb napsütésre, illetve a hajnali párásság mellett erősebben felhős időszakokra van kilátás. Több, kevesebb vagy éppen szűrtebb napsütésben országszerte lehet bízni. Jelentős csapadék nem érkezik.
Péntekre – növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – most a hajnali párásság eloszlását követően nagyobb esély látszik derült, napsütéses idő kialakulására, de a párásságból helyenként kialakuló rétegfelhőzet sokfelé szűrheti a napsugarakat.
Hétvégén komoly esők jönnek
A hétvégén egy frontrendszer, illetve vele együtt egy kiterjedtebb csapadékmező érheti el a térséget nyugat felől, de a felhősödés üteme, majd a csapadék eloszlása még igen bizonytalanul előrejelezhető. Szombaton, a keleti országrészben még valószínűbb a nyugodt, változóan szűrt napsütéses idő.
Szerző
Friss
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon – Frissítve!
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció
- Gondoltam, illik nyílt kártyákkal játszanom: én nem voltam megtévesztve – Napi Lendvaiság
- Tarjányi Péter: ez nem riogatás, ez egy forgatókönyv arra az esetre, ha 24 órára leállna Magyarországon az áramszolgáltatás