Kerítésen innen
Átverte a kormány a vízügyeseket?

Felháborodtak az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) dolgozói, miután év végén nem kapták meg a beígért többletjuttatásukat, pedig az előzőleg szerepelt a bérjegyzékükben. A Pintér Sándor belügyminiszter által felügyelt szervezet egyik dolgozója megszólalt az esetről. Állítólag nemcsak a fizikai, de az irodai dolgozók jelentős többsége sem kapta meg az év végi prémiumot – írta meg a Telex.

Pedig árvizek esetén ők intézkednek
Az OVF dolgozója a portálnak nyilatkozott az ügyben. Hangsúlyozta, hogy a szervezetet gyakran összekeverik a vízművekkel, pedig az OVF a vízkészletek védelméért és szabályozásáért felel, és – nem utolsó sorban – árvizek esetén is ők intézkednek. Így volt ez szeptemberben is, a kormány pedig akkor úgy döntött, egyszeri nettó 200 ezer forintos pénzügyi elismerést kapnak azok, akik részt vettek a Duna magyarországi szakaszán levonult árvíz elleni védekezésben.
Látja, nem látja, na látja!
Ebből azonban a cikk szerint nem részesültek az OVF dolgozói. Év végén pedig felmerült hogy bruttó 350 ezer, azaz nettó 230 ezer forintos prémiumot kapnak. December 13-án ki is írták ezt az összeget a bérjegyzékben, ám négy nappal később már nyoma sem volt ennek. A dolgozók ezért úgy érzik, át lettek verve, jobb híján pedig abban bíznak, hogy megkapják az idénre beígért 30 százalékos béremelést.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Megszólalt az OVF
A portál felkereste a céget ezzel kapcsolatban, és bár a prémiumról nem nyilatkoztak, a béremelést megerősítették, hozzátéve: átlagosan kapnak majd 30 százalékot, jövőre pedig 12, míg 2027-től további 10 százalékkal emelik a béreket. A válaszukban kitértek arra is, hogy a szeptemberi árvíz elleni védekezésben való részvétel elismeréseként számos vízügyi szakember részesült a kormány által nyújtott egyszeri pénzügyi jutalomban.
Pedig!
Az Orbán Viktor által szignózott dokumentum felszólítja az árvízi védekezést irányító négy miniszter, a belügyminisztert, az energiaügyi minisztert, a honvédelmi minisztert, valamint a közigazgatási és területfejlesztési minisztert, hogy október 25-ig felmérjék a vezetésük, illetve irányításuk alá tartozó szerveknél foglalkoztatott azokat a kollégákat, akik jogosultak az elismerésre. Az egyszeri juttatásokat a felmérést követően, a foglalkoztató állami szerven keresztül azonnal el kell utalni
– 24.hu.
Friss
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció
- Gondoltam, illik nyílt kártyákkal játszanom: én nem voltam megtévesztve – Napi Lendvaiság
- Tarjányi Péter: ez nem riogatás, ez egy forgatókönyv arra az esetre, ha 24 órára leállna Magyarországon az áramszolgáltatás