Kerítésen innen
Ausradieren! – a sivatagban kószáló ellenséget nem kell megölni. Elég elvenni a kulacsát!
Lecserélik a zárat és megváltoztatják a riasztókódokat a Lukács György filozófus archívumának otthont adó Belgrád rakparti lakásban, ezután a hagyatékot gondozó munkatársak és a kutatók sem tudnak oda bemenni – értesült a Népszava.
Kormányzatilag enyészetre ítélve
A kéziratokat már korábban elszállították, így mostanra csak könyvek maradtak Lukács egykori lakásában. Szobrát, ami a Szent István parkban állt eltávolították, írmagja sem maradt.
A Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány (LANA) kuratóriumi elnöke, Erdélyi Ágnes tárgyalni készül az akadémia elnökével, Lovász Lászlóval, aki a feltételezés szerint nem értesült a lépésről.
Gábor György vallásfilozófus közösségi oldalán írja le véleményét a sajnos nem példátlan pusztításról:
„Többen megírták már azt, ami az abszolút világhírű, külföldön majd’ mindenütt kutatott, fordított, kiadott Lukács György budapesti archívumával történt a tegnapi napon. Totálisan érdektelen, hogy ki, miként ítéli meg Lukács munkásságát, a tény, hogy az MTA legfőbb vezetésének folyamatos manipulatív ígéretei és megvezetései ellenére a Lukács Archívum – meglehetősen aljas körülmények között – megkapta a kegyelemdöfést: a bejárati ajtó zárját is lecserélve véglegesen kizárták onnan azokat, akik fél életüket ott élték le, akik ott kutattak, fordítottak, akik mindent tudnak Lukács kéziratairól, kiterjedt levelezéséről, akik tartották a kapcsolatot a világ minden kontinenséről odasereglő külföldi kutatókkal, érdeklődőkkel stb., s akik nem a hatalmas jövedelmük miatt tették mindezt, hanem szakmai elhivatottságból.
Az Orbán-rendszer ismét csúcsra járatta magát.
A tudományos „szabadversenyt” úgy képzelik el, hogy létrehozzák saját „tudományos” intézeteiket, megannyi rendszer-, és hatalom-hű munkatárssal, megbízható kegyenccel, akik csinos fizetésükért cserébe, felsőbb megrendelésre szállítják a várt és elvárt „tudományos” eredményeket, miközben a politikai vagy ideológiai okokból nekik nem tetsző konkurenciát bezárják, ellehetetlenítik, tönkreteszik, lezüllesztik.
Ausradieren!
– hangzik el odafentről a parancs, ellehetetlenítve, s a maradék pénzüktől is megfosztva egyetemeket, tudományos intézeteket, archívumokat, kutatóközpontokat, csak azért, hogy talpon maradhasson a Nemzeti Agymosodául szolgáló Nemzeti Közszolgálati Egyetem és néhány más, odafent felettébb kedves felekezeti egyetem, a Veritas Történetkutató Intézet, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, a Molnár Tamás Kutatóintézet, a XX. és XXI. Század Intézet, a Terror Háza Múzeum és így tovább.
Egészen tuti, hogy meg tudnám nyerni a 100 méteres síkfutás, a nehézsúlyú ökölvívás, a gerelyhajítás, a szlalom kajak-kenu, a művészi torna, a toronyugrás, vagy a 200 m-es férfi hátúszás és a 400 m-es női vegyes úszás olimpiai döntőjét, mindössze az olimpiai játékok kezdete előtt rajtam kívül mindenkit diszkvalifikálni kellene, oszt jónapot!
Ha jól emlékszem, Rejtő Jenő írta valahol, hogy a sivatagban kószáló ellenséget nem kell megölni. Elég elvenni a kulacsát.”
Szerző
Friss
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’