Connect with us

Sport

Ausztrál Open: ismét finalista a címvédő magyar-francia kettős

Megosztás

Babos Tímea és francia partnere, Kristina Mladenovic címvédőként győzött az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének elődöntőjében.

Megosztás

Babos Tímea és francia partnere, Kristina Mladenovic címvédőként győzött az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének elődöntőjében.

A második helyen kiemelt Babosék ellenfele az amerikai Jennifer Brady és Alison Riske volt, akiket – a verseny honlapja szerint – két szettben győztek le kedden, 1 óra 21 perc alatt.

Mint Babos honlapja emlékeztet rá, tavaly a magyar-francia páros szintén 6:4, 6:2-re nyert a legjobb négy között Melbourne-ben, akkor a tajvani Hszie Szu-vej és a kínai Peng Suaj volt az ellenfél. Idén a 46 perces első játszmában Babosék 0:1 után három bréklabdáról mentették meg az adogatást, majd elvették ellenfelük szerváját, s hamarosan 4:2-re elhúztak. A címvédő kettős a következő két adogatást egyformán 15-re hozta, így 6:4-gyel zárult a nyitó felvonás.

A második szettben a magyar-francia duó 3:0-ra meglépett, de az amerikaiak nem adták fel, 5:1-nél két meccslabdáról hozták az adogatásukat, 5:2 után viszont Babosék már éltek negyedik mérkőzéslabdájukkal.

“Magas színvonalú mérkőzést játszottunk, ők is hasonló stílusban teniszeztek, mint mi, de ma mi voltunk a jobbak” – értékelt a 25 éves magyar játékos. “Az egész mérkőzés alatt nagy volt rajtunk a nyomás, többször is nehéz helyzetbe kerültünk, de mindig szépen vissza tudtunk jönni. Nagyon várjuk a pénteket, az újabb Grand Slam-döntőt” – tette hozzá Babos, aki az ötödik Grand Slam-döntőjére készülhet női párosban.

Ami az eddigi négy finálét illeti, öt évvel ezelőtt Mladenoviccsal, majd 2016-ban a kazah Jaroszlava Svedovával kikapott Wimbledonban, tavaly Mladenoviccsal győzött Melbourne-ben, majd vereséget szenvedett a US Openen.

A címvédő kettős ellenfele a magyar idő szerint pénteken 6 órakor kezdődő fináléban a Samantha Stosur, Csang Suaj ausztrál-kínai páros lesz.

Ausztrál Open

Női páros, elődöntő:

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)- Jennifer Brady, Alison Riske (amerikai) 6:4, 6:2
Samantha Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai)-Barbora Strycova, Marketa Vondrousova (cseh) 7:5, 4:6, 7:5

Nagy Adrienn Kapros Anikó nyomában

Az MTK 17 éves játékosa a japán Nacumi Kavagucsival az oldalán 6:2, 7:6 (7-2)-re verte a nyolc között a Sada Nahimana, Ucsidzsima Mojuka burundi, japán duót.

A 3. helyen kiemelt magyar, japán kettős következő ellenfele a 7. kiemelt francia Loudmilla Benceikh és máltai Francesca Curmi lesz.

Nagy Adrienn előzőleg a nyolcaddöntőben búcsúzott egyesben.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint legutóbb Babos Tímeának sikerült juniorként a páros döntőbe jutni Melbourne-ben, ő 2010-ben a kanadai Gabriela Dabrowskival alulmaradt a fináléban, mint ahogy Szávay Ágnes is 2005-ben a cseh Nikola Frankovával. Az eddigi egyetlen lány páros győzelem Kapros Anikó nevéhez fűződik, ő 2000-ben az ausztrál Christina Wheeler oldalán ünnepelhetett az Australian Openen, s emellett az egyest is megnyerte.

Férfi egyes, negyeddöntő:

Novak Djokovics (szerb, 1.)-Kei Nishikori (japán, 8.) 6:1, 4:1-nél Nishikori feladta
Lucas Pouille (francia, 28.)-Milos Raonic (kanadai, 16.) 7:6(4), 6:3, 6:7(2), 6:4
Stefanos Tsitsipas (görög, 14.)-Roberto Bautista Agut (spanyol, 22.) 7:5, 4:6, 6:4, 7:6(2)
Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Frances Tiafoe (amerikai) 6:3, 6:4, 6:2

Elődöntő:

Novak Djokovics (szerb, 1.)-Lucas Pouille (francia, 28.)
Stefanos Tsitsipas (görög, 14.)-Rafael Nadal (spanyol, 2.)

Női egyes, negyeddöntő:

Karolina Pliskova (cseh, 7.)-Serena Wiliams (amerikai, 16.) 6:4, 4:6, 7:5
Naomi Osaka (japán, 4.)-Jelina Szvitolina (ukrán, 6.) 6:4, 6:1
Petra Kvitova (cseh, 8.)-Ashleigh Barty (ausztrál, 15.) 6:1, 6:4
Danielle Collins (amerikai)-Anasztázia Pavljucsenkova (orosz) 2:6, 7:5, 6:1

Elődöntő:

Karolina Pliskova (cseh, 7.)-Naomi Osaka (japán, 4.)
Petra Kvitova (cseh, 8.)-Danielle Collins (amerikai)

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük