Augusztus eleje óta tesztüzemmódban működik a Volánbusz új helyjegyrendszere, amelyben egységesen 300 forintba kerül a helyjegy, megváltása nem kötelező, de aki nem költ rá, az csak...
A Fidesz főpolgármester-jelöltje, akit pár nappal a választás előtt léptettek vissza az LMP jelöltje, Vitézy Dávid javára, sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szerinte Karácsony Gergelynek „nem ért...
Amit „normálisék” elintéznek „kerítésen belül”, mondhatni „négyszemközt”, azt a magyar politika fenegyereke, békegalambja, a regnáló kormánypárt tótumfaktuma Orbán Viktor addig húzta-halasztotta a pillanatok alatt legnagyobb ellenzéki...
A „retorziótól tartva” név nélkül számolnak be a nevelőszülők és intézetben dolgozók arról, hogy van, akinél már járt a „rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó...
90, 70 és 50 százalékkal olcsóbb termékek várják a vásárlókat a Soroksári úti Tescóban, ahol kialakításra került egy 500 négyzetméteres kiárusításos rész. A TikTokon közzétett videó...
Már hallom is, hogy természetesen a regnáló minden tagja -beleértve a tágabb családjukat is- szinte születésük óta -már az iskolai takarékbélyeg is ide tartozott- fizetésük 110...
Magyar Péter vasárnap beígérte, hogy sopronpusztai elfoglaltsága miatt elmaradó Magyar Info-ja helyett hétfőn délelőtt sajtótájékoztató keretében mondja el az elmúlt héten szerzett tapasztalatait. Belecsapott a lecsóba…....
Azt írja az újság…. – kezdte volna a legendás Psota-Major páros a Lujza és Jenő kabarétréfa epizódjai bármelyikét, olvasva az Orbán- kormány pénteki bejelentését, amiben tudatja,...
Lassan helyreáll Orbánia rendje, szállingóznak haza az ideiglenesen külföldre szakadt közszolgák. Arról már beszámoltunk, hogy Orbán, a Balázs teljes fizimiskaváltáson esett át, amit ezúttal nem lehet...