Látva az idei kampány túlkapásait és azt, hogy a Fidesz igyekszik mindenhova saját embereit ültetni, a Momentum felajánlja jogászai segítségét, hogy minden gyanús, vagy egyértelműen szabálysértő...
Orbán Viktor a témája a BBC szombati cikkének, amiben nem fukarkodnak a rászánt hellyel. A közel harmincéves pályafutásának szemléje kitér a második és harmadik Orbán-kormány intézkedéseire és...
Ínséges időben, amikor olyannal akar riogatni a szegény politikus, ami a valóságban nem létezik, minden eszközt be kell vetnie, hogy elérje célját. Így tett a Telegraph cikke...
Amióta a Fidesz felvásárolta a TV2 híradóját az elmúlt időszakban nehezen lehetett megvádolni azzal, hogy a független újságírás bástyája lenne. A parlamenti választás előtt azonban ehhez...
Három óriásplakát fogadta pénteken a Legfőbb Ügyészségre igyekvő dolgozókat Polt Pétertől így kényszerítenék ki, hogy az ügyészséget érdekelje Tiborcz István botránya. Poltnak innen már egyszerű…. 3...
A KDNP – mint fantompárt – képviselője, Harrach Péter is ráerősített az orbáni fenyegetésre, ha kapnak még négy évet, az első dolguk lesz leszámolni azokkal, akik...
Alföldi Róbert ezúttal is közérthetően, röviden, érthetően indokol. Egy kérdő és egy felkiáltó mondatában benne van mindaz, amiért április 8-án el kell menni szavazni. X, Y,...
Pár nap van csak hátra a választásig, nagy a bruszt, hogy ki taud meghökkentőbbet mondani. A versenyt alighanem Dunai Mónika fideszes képviselő nyeri, aki képes lenne...
Erre a videóra közpénzt áldozott mindannyiunk közszolga sisere-hada! Tényleg van valaki, aki 2018-ban ilyennek akarja látni Magyarországot? Teljes az őrület Nem tudni, kinek a fejéből pattant...