Nem akarok hinni a fülemnek. Azt hallom a rádióban, hogy Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy „Magyarország az unión kívüli, elsősorban az ukrán...
Matolcsy 2016 nyarán beperelte Bárándy Gergelyt a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt, Bárándy lopással vádolta meg.
A várakozásoknak megfelelően, bizalmat szavazott a brit kormánynak a londoni alsóház. A kormány mellett 325, ellene 306 képviselő voksolt.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdán azt is közölte, hogy az ügyészséghez továbbítja a két párt kampányfinanszírozásának vizsgálatánál feltárt tényeket.
A tüntetés arról szól, hogy „elegünk van". Ez a harc a rabszolgatörvény, a kizsákmányolás, az Orbán-kormány brutális megszorításai miatt indult.
A jogállamiság megsértése és a gyűlöletbeszéd ellen emelt szót az alapvető jogok helyzetével kapcsolatban strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament.
Az MTA szerint nem felel meg a valóságnak az ITM azon állítása, miszerint az akadémia minden törvényes eszközzel rendelkezik feladatai finanszírozásához.
Bayernek levélben kell bocsánatot kérnie, ezt a levelet pedig 30 napon át kell elérhetővé tennie a blogján, ahol a kifogásolt írás korábban megjelent.
A parlamenti ellenzéki pártok azt tudakolják az állami cégeknél, hogy alkalmazni fogják-e a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait.