Kerítésen túl
Az amerikai légvédelem idén is monitorozta a Mikulás útját
Santa Claus, vagyis a Mikulás az Északi-sarkról indult, hogy az Egyesült Államok légterén átrepülve kiossza a gyerekeknek a jól megérdemelt ajándékokat.
Amerikában a Mikulás, azaz Santa Claus hozza az ajándékokat, aki rénszarvasszánon érkezik a gyerekekhez, egyenesen az Északi-sarkról. Hála az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokságnak (NORAD), ezt az utat már az interneten keresztül is lehet figyelni. A hatóság honlapján a Santa Tracker követi le Santa Claus és nyolc rénszarvasa útvonalát, emellett pedig telefonhívásokat is fogadnak, ahol válaszolnak a gyerekeknek a Mikulással kapcsolatos kérdéseikre.
A NORAD 1955 óta tájékoztatja a gyerekeket a Mikulásról, méghozzá egy félreértésnek köszönhetően. 1955 karácsonyán ugyanis a Colorado Springs újság egy téves telefonszámot adott meg a Mikulás elérhetőségeként, amely a NORAD elődjéhez tartozott. Így a több tucat hívás a szolgálatban lévő tisztekhez futott be, akik végül belementek a játékba, és válaszoltak a gyerekeknek a Mikulás hollétéről.
Ezt a hagyományt azóta is tartják, most pedig már önkéntesekkel kiegészülve fogadják a hívásokat. A Santa Tracker pedig amellett, hogy megmutatja, hogy Santa Claus merre jár, a kiosztott ajándékok számát is jegyzi a számlálóján.
Farmosi Nóra
Szerző
Friss
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere