Banánköztársaság
Az antiszemita Varga Biró Tamás a kormány új üdvöskéje?
Varga Biró Tamás évekig a Jobbik táborát erősitette, antiszemita szövegeket irt egy náci portálon. Majd mikor a párt néppártosodni kezdett, szakított velük s átállt a Fideszhez. Érdekes, hogy a kormány milyen feledékeny s megbocsájtó ha egy volt jobbikos az ő propagandájukat hajlandó hirdetni.

Varga B. Tamás ugyanis anno ezt a dalt irta Orbán Viktornak. (A cikkünk megjelenése óta törölte a YouTube-ról, de a szerzőnk előrelátó volt és elmentette videót a vimeora – a szerk)
Nem szeretném reklámozni Varga B. összes antiszemita megnyilvánulását de a legdurvábból, ami 2011-ben a Magyar Szigeten hangzott el, idéznék.
Ez a dal arról szól, hogy amíg a dédapja a háborúban harcolt, addig a zsidók inkább meggazdagodtak, és leléptek, „és mentek a vonatok sorban, de rajtuk biz’ egy Kohn se ült, és sok kemény hazugság árán a fél világ megszégyenült”
„És hazudtak, hazudtak egyre
És mint folyó, úgy dőlt a lé
Ajjajjaj.jajjajjaj
Zyklon-B, Zyklon-B”
S ez az ember, aki nyíltan antiszemita, aki nyíltan kelt gyűlöletet kisebbségek ellen, nos ő mostanában az Echo tv Keménymag című műsorának rendszeres vendége.
Hölgyeim és Uraim tényleg ez a nemzet hangja? Tényleg ez az érték?
https://youtu.be/OdbvPpukAh8
Zina Mihailova
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
CsipkeRózsa
2018.01.22 16:19 at 16:19
És nyíltan tagadja a Holokausztot is!
Fejlődik a Fidesz-tagság!