Bulvár
Az anyagiak és Hajdú Péter személye – Ezért nem indul Molnár Áron a Sztárbox nemzetközi versenyén
„Hogy miért nem indulok a Hell nemzetközi versenyén? Először is, mert nem tudtunk megegyezni a Hell-lel. (…) Másrészt nagy meglepetés volt, amikor az első tárgyaláson szemben ült velem Hajdú Péter” – írta közösségi oldalán Molnár Áron.
A „miértek”
2023-ban Molnár Áron győzedelmeskedett a Sztárbox férfi középsúlyának kategóriájában, mégsem ő, hanem a harmadik helyen végzett Istenes Bence képviseli hazánkat a Hell Boxing Kings nemzetközi bokszversenyen. A színész most az Instagram-oldalán tett közzé egy részletes indoklást
„Hogy miért nem indulok a Hell nemzetközi versenyén?
- Először is, mert nem tudtunk megegyezni a Hell-lel. Soknak tűnhet ez az összeg, amit ajánlottak, de sajnos arról nem szól a fáma, hogy ebből kellet volna fizetnem a január óta a boxedzőimet, az erőnléti edzőmet, a futóedzőmet, az étrendet, a táplálék kiegészítőket, a regenerálódást elősegítő masszázst, gyógytornát, hidegterápiát, mentálhigiénés felkészülést. Nem kaptam volna meccspénzt így 3 meccset ingyen bunyóztam volna, illetve az volt a mondás, hogy a meccspénzt is a felkészülési pénzből kell megoldani.
- Másrészt nagy meglepetés volt, amikor az első tárgyaláson szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudtam, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében. Nekem semmi dolgom Hajdú Péterrel, ráadásul a Varga Juditos interjú után extrán összetettem a kezem, hogy nem kell részt vennem egy olyan programban, amihez ennek az embernek köze lesz.
A Hell részéről egy hihetetlenül izgalmas kezdeményezésnek tartom, hogy ekkora nyilvánosságot és lehetőséget kapnak a profi ökölvívók is.
Tiszta szívemből szorítok nekik.
A helyettem felkért Istenes Bencével kapcsolatban pedig csak egy megjegyzésem lenne.
Ahhoz, hogy hitelt tudjon magának szerezni, hogy miért ő méretteti meg magát nemzetközi szinten, hiszen a Sztárboxban a harmadik helyen végzett, először lehet, hogy el kellene vennie az övemet. Legalábbis én biztos, hogy ezt tenném a helyében, hogy tiszta lelkiismerettel tudjak nekivágni a nemzetközi megmérettetésnek. De lelke rajta..
Egyetlen dolgot viszont nagyon sajnálok.
Hogy nem vonulhatok be a magyar zászló alatt, hogy nem képviselhetem a hazámat egy nemzetközi versenyen. Ezt bánom egyedül.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Molnár Áron (@molnar_aron_hivatalos) által megosztott bejegyzés
Hajdú Péter sem volt rest….
„Most olvastam Molnár Áron facebook bejegyzését, hogy miért nem képviseli Magyarországot a HELL Boxing Kings nemzetközi ökölvívó versenyen. Remélem nem veszi tolakodásnak a Művész úr, ha pár mondatban reagálok bejegyzésére:
- 1. Nem vagyok a HELL igazgatóságának tagja, a HELL Boxing Kings projektre lettem felkérve, mint producer. 24 éve vagyok televíziós, rengeteg hasonlóan nagy televíziós show műsort készítettem, többek között a legutóbbi Megasztárt is.
- 2. Sem ő, sem a managere nem említette a tárgyalások alkalmával, hogy problémájuk lenne a személyemmel. Egy dolgot szerettek volna: még több pénzt. Nettó 15 millió forint Molnár Áronnak nem volt elég a felkészülésre. Megjegyzem, hogy 10 ország összes celeb versenyzői közül, egyedül neki nem!
- 3. Ha Molnár Áron megkapta volna az általa kért összeget, akkor már nem számított volna, hogy én is lehetőséget kaptam, mint műsorkészítő a produkcióban! Akkor már nem kellett volna összemosni egy független magyar cég által megálmodott és megvalósított nemzetközi ökölvívó versenyt a politikával!
- 4. A HELL Energy politikától független, sikeres magyar vállalkozás! Soha nem volt köze a politikához és nem is lesz! A HELL Boxing Kings szervezőt nem érdekli, hogy ki milyen politikai nézeteket vall, hogy ki poltikai aktivista és ki nem az, őket az ökölvívás érdekli és az, hogy az általuk megálmodott nemzetközi ökölvívó versennyel minél több fiatal tehetséget fedezzenek fel!
És végül csendesen jegyzem meg, hogy a HELL Boxing Kings produkció élőben az RTL-en lesz látható.”
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….