Banánköztársaság
Az atlétikai vb legócskább húzása a Medál Pláza
A budapesti atlétikai vb volt az első olyan világrendezvény, amelyen a győztesek díjátadóját külön helyszínen, a Medál Plázában és nem a stadionban rendezték, ezzel elszakítva győztest és szurkolóját. Ennek hátterére világított rá Vásárhelyi Mária.
Kiszervezett éremátadás a Medál Plázában
Nem esik nehezemre elismerni, hogy profi volt az Atlétikai VB szervezése és a látvány is. De azért nem a fidesz lenne, ha nem tenné bele a pártállam a mocskos mancsát ebbe is. Egyrészt mit keresett több ezer narancssárga trikós “önkéntes” a záró ünnepségen? A külföldi sportolók és nézők nyilván nem tudták, hogy egy fideszes rendezvényen vesznek részt, mi viszont láthattuk, hogy milyen ízléstelenül telepedik rá erre is az állampárt. Ami viszont ennél sokkal felháborítóbb volt, az az érem átadás kiszervezése a közvetítés helyszínéről. Őszintén szólva nem is értem, hogy ebbe hogyan mehetett bele a nemzetközi szövetség!
Mert szerintem ennek is politikai okai voltak
Egyrészt előre lehetett tudni, hogy magyar versenyző nem fog a dobogó tetejére állni és így egyszer sem fog elhangzani a magyar himnusz. Másrészt azt is majdnem biztosra lehetett venni, hogy az ukrán himnusz – a magasugró hölgy várható győzelme miatt – el fog hangzani. És ha ez így történt volna, akkor ez várhatóan Ukrajna melletti rokonszenv tüntetéssé alakul. 30 ezer ember ünnepelte volna Ukrajnát a lelátókon. Na, ezt akarta elkerülni a magyar kormány és ezért képesek voltak az összes sportolót megfosztani attól, hogy ünnepelje őket a közönség. Pedig tudjuk, hogy a győzteseknek ez életük legszebb pillanata. Ehelyett lényegében titokban adták át az érmeket egy másik helyszínen. Teljesen abszurd volt. Szégyellje magát minden sportvezető, hogy mindezt hagyta!
-fejeződik be Vásárhelyi Mária bejegyzése.
Medál Pláza
A Medál Pláza lényegében egy koncertszínpad, ahol igazi fesztiválhangulat övezi majd a díjátadót. A Medál Pláza egyúttal egy nyüzsgő, programokkal teli szórakoztató-központ is lesz, ahol naponta élőzenei produkciók várják az érdeklődőket. Ízelítő a fellépők névsorából: Margaret Island, Lotfi Begi, Parno Graszt, Hősök, Yamina. (Magyar Nemzet)
Értjük mi, de mi köze is van az egyébként a szórakoztatóiparban kiváló fellépőknek a világbajnokság érmeseihez, ha csak az nem, hogy ők a kormány által felhúzott spanyolfal építőelemei, amire a Vásárhelyi Márta által kifejtett okokból van szükség?
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára