Tech - Tudomány
Bezárult az ózonlyuk az Északi-sark felett
Bezárult a példátlanul nagy ózonlyuk az Északi-sark felett – adta hírül Twitter-üzenetében az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálata.
„A poláris örvény szétesett, lehetővé téve, hogy ózonban gazdag levegő áramoljon az Északi-sark térségébe, ami összhangban van a Copernicus szolgálat múlt heti előrejelzésével.”
A légkörkutatók március elején hívták fel a figyelmet arra, hogy szokatlan erős az ózonlebomlás a térségben, március második felében már mintegy egymillió négyzetkilométeres ózonlyukat figyeltek meg. Kialakulását a megszokottól eltérő légköri jelenségekkel, köztük a sztratoszféra szélsőségesen hideg hőmérsékleteivel magyarázták.
Utoljára mintegy tíz éve észleltek hasonló jelenséget
„Az ózonlyuk, amelyet idén figyeltünk meg az Arktisz felett, kevesebb mint egymillió négyzetkilométeres kiterjedésű. Ez a Déli-sarkvidék felett lévőhöz képest kicsi, mivel az 3-4 hónapon keresztül 20-25 millió négyzetkilométeres is lehet”
– mondta akkor Diego Loyola, az Európai Űrügynökség (ESA) szakértője.
Az ózonréteg egy természetes gázréteg, amely a Földet a Nap ultraibolya-sugárzásától védi. Az ózonlyuk kialakulásának hátterében a tudósok szerint a sarkvidék felett lévő levegő különösen alacsony hőmérséklete és egy stabil sarkvidéki örvény áll. Mínusz 78 Celsius-fokon kialakulnak úgynevezett sztratoszférikus felhők, amelyek az emberi tevékenység következtében a környezetbe került fluorklór-szénhidrogének (FCKW) révén lebontják az ózont.
Az FCKW-k önmagukban kisebb mértékben okoznak ózoncsökkenést, a nagy hideg hatására viszont agresszívvé válnak. Az FCKW-k előállítása régóta tiltott, ha ez nem így lenne, a tudósok szerint sokkal rosszabb lenne a helyzet.
Ám mivel ezek élettartama 50-100 év, az Északi-sarkvidéken még nem mutatkoznak a tilalom hatásának jelei.
(MTI)
Szerző
Friss
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását