Connect with us

Blogbazár

Az Európai Tanács és a Deákné vászna – egy másik olvasat

Na, kinek a hibája a 35 budapesti posta bezárása? Hát persze, hogy az unióé! - Nem értem: hol maradnak Soros és Gyurcsány urak?
Megosztás

Mit sem sejtve hazaérek, hát hallom ám, hogy Magyarországnak írásban bocsánatot kell kérnie az Európai Tanácstól Kovács Zoltán viselkedése miatt – írja közösségi oldalán Kálmán László nyelvész-közíró.

Ez most nem kellett nekem, inkább ledőltem volna egy picit, de ha muszáj, muszáj. Ezért lehet, hogy el is siettem egy kicsit, mert sebtében fogalmaztam, én közzéteszem, amit javaslok, aztán majd gyúrjátok össze a többiekével:

Kedves Tanács,

A franc fog bocsánatot kérni ennek a bugrisnak a viselkedéséért, minek engedtétek be. Eddig is pontosan tudtátok, hogy milyen, még kanállal is nehezen eszik, nemhogy késsel-villával. (Ezt átvitt értelemben írtam persze.) Különben sem lehet egy büdös szavatok sem, majdnem tíz éve etetitek ezeket, tömitek beléjük a pénzt, így nem lehet megnevelni őket.

Legalább 2013 óta írják a saját szakértőitek, meg a Velencei Bizottság, hogy a magyar köztársaságon, a jogállamon meg a demokrácián egyre több a lyuk, mostanra annyi, hogy az egész már csak egy nagy lyuk. Hiába mondjátok, hogy ez ellen csak mi tehetnénk, miért szavaztunk rájuk.

De szintén a saját szakértőitek állapították meg, hogy a választások nálunk nem kóserek (és akkor finom voltam). És ha már szerintetek sincsenek tiszta választások, akkor mi a francért igazolta az EP a magyar EP-képviselők mandátumát? És mi szankciókat sem tudunk kiszabni, csak ti, volt rá min. 7 évetek, semmit sem tettetek. Ti is szégyellhetnétek magatokat.

Üdv. (A többi nevet majd ide írjátok be.)

Faltól-falig Kovács Zoltán

<<FRISS HÍREINK!>>

Európai Tanács

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük