Tech - Tudomány
Az FBI segített azonosítani egy 4000 éves egyiptomi múmiát
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) génvizsgálattal segített azonosítani egy 4000 éves egyiptomi múmiát – írta a The Independent online kiadása.
Az FBI biológusa a nemi kromoszómák aránya alapján döntött
Több mint száz éve, 1915-ös megtalálása óta nem sikerült a tudósoknak megfejteniük, kié volt az a megrongált múmiafej, amely Deir el-Bersa ősi egyiptomi temetőváros egy kirabolt sírjának egyik sarkából került elő.
A régészek megállapították, hogy a sír egy Dzsehutinaht nevű hivatalnoké és feleségéé volt, azt azonban nem tudták megmondani, hogy a férfi vagy a nő feje került-e elő.
Odile Loreille, az FBI biológusa belefúrt a fejből kihúzott fogba, a port összegyűjtötte és speciális oldatban feloldotta. Az oldatot DNS-másoló eljárásnak, majd szekvenálásnak vetette alá. A nemi kromoszómák arányának megállapításából arra következtetett, hogy a fej férfié.
A maradvány kora, a sivatagi környezet nagy kihívás volt
„Nem tudtam, sikerül-e a meghatározás, azt hittem, túlságosan károsodott a fej, és attól is tartottam, nem lesz elegendő anyagunk. Örömteli meglepetés volt, hogy sikerrel jártunk, szerencsénk volt” – mondta el a CNN-nek.
A maradvány kora és a sivatagi környezet, ahol megtalálták, különösen nagy kihívás annak, aki DNS-t akar kivonni. Az örökítő információt tartalmazó DNS-molekula idővel és nagy meleg hatására ugyanis lebomlik. A fejet ráadásul a sírt feldúló ókori rablókon kívül a régészek is „megrongálták”, amikor azonosítani próbálták.
A sír kincseit őrző Bostoni Szépművészeti Múzeum utoljára 2005-ben adta át a fejet a Massachusetts General Hospitalnak vizsgálatra. A kórházban CT-felvételeket készítettek róla, ezután négy évvel később DNS-t igyekeztek kivonni egy fogból, de egyik alkalommal sem sikerült megállapítani, férfié vagy nőé volt-e a fej.
Az FBI a fejlett DNS-kivonást tudta így gyakorolni
Az FBI azért szállt be a tudományos munkába, mert jó alkalomnak találták arra, hogy a fejlett DNS-kivonási eljárást gyakorolják. A módszer ma bűnesetek megoldását segíti.
„Nem arról van szó, hogy az FBI-nak történelmi rejtélyek kutatására szakosodott osztálya is lenne, hanem arról, hogy az ókori leletek vizsgálatával tökéletesíthetjük a modern nyomozások eszközeit” – magyarázta Anthony Onorato, az FBI DNS-elemző részlegének vezetője.
(MTI)
Szerző
Friss
- Terror elsőszámú célpontja Izrael – Kődobálásoktól, a rakétázásokig több mint 18 ezer támadás 2024-ben
- Habony Árpádot a grúzok sem a két szép szeméért csípik
- Perintfalvi Rita: amikor az őrültek kapnak a kezükbe hatalmat, akkor van csak ok igazán a pánikra
- A Heim Pál kórház összes -4, azaz négy darab!- műtüdő berendezésén kritikus állapotú kisgyerekeket tartanak életben – Mi lesz az ötödikkel?
- Hungarikum 2025 Magyarországáról: a NER-ben 1 szavazat üt 51-et
- Munkában a Lázár-miniszérium: Istenkém, hát elírták a napot. Meg a hónapot. Meg az évet, de a többi rendben van….
- Magyar György: lehet zárkából vezetni egy önkormányzatot?
- S.O.S! Eltűnt két 10 éves kisfiú, segítsen, aki tud!
- Meghalt Dr. Strasser Tibor ügyvéd – Legyen könnyű neki a föld!
- A legújabb lengyel-magyar konfliktus – Ahogy a maffia láttatja