Az Orbán-kormány olyan rossz, hogy nem is mérhető  — Lapzsemle

Gyerekem, neked még az egyes is sok. Így sóhajtanak a tanító nénik olykor-olykor az osztálytermekben. Ezt idézte fel Orbán kormányának minősíthetetlen teljesítménye kapcsán egy kiváló közgazdász. A nyilatkozó nem akárki: együtt dolgozott Orbánnal még abban a korszakban, amikor a Fidesz-vezérből akár kiváló európai demokrata vezető is lehetett volna (rég volt az, persze). Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) hosszú időszakon át vezető közgazdász Szénási Sándorral beszélgetett. A Heti lapzsemle 
ebből a beszélgetésből válogat részleteket.

Piacnyitás, szabadság, verseny, teljesítmény

Nagy Zoltán 1998 és 2010 között volt a GVH elnöke. Még Orbán Viktor jelölte 1998 őszén.
Ahogy a Klubrádióban elmondta: „Még a szakkollégiumi évekből ismertük egymást, én rajkos voltam, ő pedig bibós.

Együtt dolgoztunk később, az 1998-as választásokat megelőző felkészülési időszakban, Orbán és csapata munkacsoportokban készült fel a kormányzásra, akkor a munkát Stumpf István koordinálta. Orbán szavajárása volt ezeken a megbeszéléseken, hogy „adjunk fogakat a hatóságoknak”, például erősítsük a bankfelügyeletet, a versenyhivatalt, és ez nekem kifejezetten bejött… 2000-ig Orbán határozottan híve volt a monopóliumok letörésének, a piacnyitásnak. Piacnyitási, monopóliumellenes intézkedések komoly sorozatával kezdődött kormányzása, ami különösen sikeres volt a telekommunikáció terén, kevésbé az energiapolitikában —  konfliktusaink 2000 körül kezdődtek, amikor egymás után, a diákhitel, a Postabank eladása és más ügyek körül derültek ki egyre komolyabb nézetkülönbségek, olyan tendenciák csírái látszottak, amelyek aztán a 2010-es kormányváltás utáni kormányzásban egyértelműen ki is bontakoztak.”

Csalódott fideszes?

Önről tehát lehet mondani, hogy csalódott fideszes? — Ilyen értelemben lehet, bár én nem voltam fideszes sose, de a reformprogramokkal kapcsolatos korábbi reményeimet tekintve csalódott vagyok. A mára kialakult állapotokat Nagy Zoltán így jellemzi:

Léteznek versenyalapú piacgazdaságok, ahol a cégek a termelékenység növelésével vagy innovatív teljesítménnyel érnek el előnyt — de amit nálunk most látunk, itt a versenyalapú piacgazdaság a kulcsterületeken egy az egyben megszűnt. Itt egy másik típusa alakult ki a gazdaságnak, amikor a legfontosabb ágazatokat kivonják a verseny alól, egyre több területre telepszik rá az állam. Az összes közbeszerzés és a kulcságazatok is állami irányítás alá kerülnek, ott dől el, hogy melyik cég, melyik ágazat milyen nyereségrátával dolgozhat.

Fedőtörténetek a „szuverenitásról”

A nyilvánosság előtt persze többnyire”szuverenitásról” beszélnek, de ezek nagyrészt fedőtörténetek. Az állam szuverenitásának hangsúlyozása fedőtörténete annak, hogy hogyan lehet magunkhoz, a családunkhoz, a mi oligarcháinkhoz beszipkázni az adófizetők pénzét, illetve a keletkező jövedelmet. Amit mi tapasztalunk, az a korrupció egyik fajtája, amikor a korrupció központosított. Tulajdonképpen összefolyik, hogy a miniszterelnök köre, vagy a Mészáros-csoport valamelyik ága, vagy más, a kegyelti körbe tartozó emberek hozzák a döntéseket. Nem világos az sem, hogy kihez tartoznak az egyes vagyonelemek, olykor az sem, hogy valóságos szereplő-e egyáltalán, aki a nyilvánosság előtt megjelenik.

Ki ejtett itt foglyul kit?

Úgy tűnhet, hogy az oligarchák ejtették itt foglyul az államot, de fordítva is lehet, vagyis hogy az állam, vagyis a miniszterelnök ejtette foglyul a gazdaság legfontosabb részeit. Számára most a legfontosabb területek azok, ahol friss pénz van, mégpedig uniós forrásból… Ezért van az, hogy a közbeszerzéseknél rendre kizárják a versenyt és itt képződnek hatalmas extraprofitok, pontosabban járadékok.

Olyan rendszer szilárdult itt meg, amelynek működtetéséhez tulajdonképpen elég néhány száz oligarcha, ezek szinte teljes ellenőrzést tudnak gyakorolni a gazdaság fölött. Alig maradt már független gazdasági szervezet, legfeljebb a periférián tudnak megmaradni. A központtól, a miniszterelnök személyétől kiépültek és lefelé ágaznak azok a vertikális struktúrák, amelyek mindent igyekeznek befolyásolni.

A következő oldalon „Van itt verseny, de nem a jólétért, hanem Mészárosék kegyeiért…”