Banánköztársaság
Az új „parlament” elé
Nem irigylem a mintegy 2,6 milliós – belföldi és külhoni – magyar nemzet hiteles képviselőit: együtt kell ücsörögniük Soros embereivel.
Bizony, kegyetlen dolog ez! A kezdet még úgy-ahogy rendben lesz, de aztán…
Először is át kell venni a mandátumokat, és esküdözni kell. A kétharmad rendesen leteszi az esküt, ám a Soros-emberek mindenfélét gondolnak majd hozzá, azaz hazudoznak. Hangosan esküdöznek majd, ahogy kell, de magukban..!
Aztán meg kell választani a tisztségviselőket. Kell egy álnok – és ki lehetne más, mint Kövér László?! Őt a Soros-emberek is meg fogják választani, és akkor adhatnak alálnokokat meg jegyzőket. A bizottságokba is bekerülhet közülük egy-két kuka.
Kövér László persze megválasztása után rögtön megszólja – mi az istent keresnek ezek itt?! –, aztán megbünteti majd őket. Két-három év múlva visszakapják a pénzünket, elvégre futja!
A Soros-emberek persze majd zúgolódnak, de igazából semmi komolyat nem csinálnak. Én például a nyakamat teszem arra, hogy nem akad közöttük egy sem – Vona Gáboron kívül –, aki nem veszi át a mandátumát.
A kétharmad persze nem zavartatja magát, rögtön munkához lát: „törvényeket” fognak alkotni. Olyanokat, amilyeneket eddig, csak többet: kizárólag saját „törvényeiknek” fognak megfelelni, azaz törvényen kívüliek lesznek. Időnként elmondják, mintegy emlékeztetésül, hogy minden jogszerű és törvényes – ahogy eddig is.
A Néppárt vezetői üdvözült vigyorral köszöntik hű szövetségesüket és vezetőjét, Orbán Viktort. Az OLAF eltakarodik, és szégyenében rágja ökleit.
Maga Orbán Viktor immár hivatalosan is a Kárpátok Igazi Géniusza lesz, akit szívesen látnak Oroszországban, Putyint nyaldosni, és egész Kazahsztánban, Azerbajdzsánban és Törökországban. Ha Netanjahut nem tartóztatják le, Izraelben is megfordulhat. A lengyelek és az olaszok áldani fogják a nevét is!
A sajtóval nem lesz gond! Pitizni fognak, nehogy a Magyar Nemzet sorsára jussanak.
Mindezen fölbuzdulva, Szájer József vonatra száll, laptop a kezében, és megalkotja az ország új rendjét, az elnöki „köztársaságot”. Orbán Viktor és kísérete pedig bevonul a Budai Várba: onnan néz majd le az országára.
A CEU meg a többiek vagy a „politikából”, vagy az országból vonulnak ki
Bár lehet, egyszerűen betiltják őket, oszt kalap. A Kúriát föloszlatják, vagy beolvasztják zalaptákolmány-bíróságukba, hogy rágódjanak bizonyos plakátok törvényességén..!
Leszámolástól persze nem kell tartani: néhány tucat embert fognak csak állásából kirúgni, vezetőszíjon hurcolni.
A Soros-emberek pedig mindezt végignézik; egy-két dolgot szóvá tesznek ugyan, de hamar megértik: nincs értelme ugrálniuk. Vagy ahogy Orbán közölte: nix ugribugri! Ezért aztán illedelmesen kérdeznek és interpellálnak majd: miért nem áll meg a vonat Kajászóböszörményben, miért nincs elég ló Szilvásváradon, és mi az oka annak, hogy Alsófelsőn nem bugris tahó az iskola igazgatója.
Ha valaki ennél fontosabbat kérdezne, megteheti, de viselnie kell a következményeket: Dömötör Csaba fog válaszolni neki!
Egyébként a Soros-embereknek sem könnyű: látniuk kell a kétharmad bamba vagy aljas vagy bamba-aljas/aljas-bamba képét. Végig kell hallgatniuk, amint elmondják nekik: köszönettel tartoznak, amiért megtűrik őket, amiért hébe-hóba szót kaphatnak. Ez is nagy dolog lesz, meg is kell becsülniük: hiszen e kegyet nagyrészt köztörvényesektől kapják.
Még szerencse, hogy a Soros-emberek többsége jobbikos: közülük néhányat biztosan meg lehet majd téríteni az Úrhoz.
Vizsgálóbizottságok persze működni fognak: elvégre ki kell vizsgálni például az „ellenzék”, azaz a Soros-emberek választási csalásait!
Így fognak menni a dolgok ezután; olykor esténként a „köztévében” megjelenhetnek majd, hogy illedelmesen jó estét kívánjanak. Hazudnak persze akkor is, de azt elnézik nekik.
Jó munkát, magyar „Országgyűlés”!
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik