Az uniós befizető országok garanciát várnak arra, hogy nem lopjuk el a pénzüket!

Jövő héten mutatják be Bíró- Nagy András politológus öt kelet-közép-európai állam európai integrációjáról szóló kötetét. A könyv kapcsán a Magyar Nemzet készített interjút a szerzővel a közkeletű tévhiteket cáfoló kutatási eredményeiről, a Fidesz Brüsszellel szembeni szabadságharcáról.

Egy szabadságharc anatómiája

Elmondta, hogy könyvében azért a visegrádi négyek és Szlovénia szerepel, mert ezek az országok egyszerre csatlakoztak a térségből az unióhoz:

„Az Európai Unióról szóló közbeszéd színvonalát látva, az elmúlt közel tizenöt évben nagy hiány volt abból, hogy tényszerűen feldolgozzuk, a kelet-közép-európai régió miként illeszkedett be az Európai Unióba.”

Tételesen cáfolja, hogy az EP valójában afféle elfekvőnek számítana:

„Számokkal, képviselői interjúkkal igyekeztem bizonyítani, hogy azok, akik úgynevezett európai nyugdíjasok (így hívom ezt a kategóriát, amelyet ön elfekvőnek nevezett), erős kisebbségben vannak a mi régiónkból kikerülő képviselők között is.” /……/ ” Az EP-ben felépített hírnevet és presztízst már régiónkban is használják arra, hogy korábbi pozíciójuknál magasabbra – kormányba, kormányfői vagy államfői posztra – ejtőernyőzzenek vissza. A nemzeti ugródeszka típusú karrierútra hazánk legutóbbi két köztársasági elnöke jó példa, mindketten EP-képviselők voltak korábban, de ugyanez igaz a jelenlegi lengyel és szlovén államfőre is.”

Összecsúszott dimenziók

Hangsúlyozta, a képviselők közül senki nem szakadhat el teljesen a nemzeti politikától, az európai és nemzeti dimenziók törvényszerűen összecsúsznak:

„Az egyes képviselők újraválasztása szinte teljesen független a brüsszeli és strasbourgi teljesítményüktől. Fél szemmel mindig hazafelé kell tekinteniük, mert az fontos, mennyire látja őket hasznosnak a saját pártjuk és annak vezetősége – ettől függ, felkerülnek-e egyáltalán a pártlistára, illetve milyen helyen. A nemzeti politikát tehát nem lehet kizárni, nincsenek vegytiszta európai vagy nemzeti szerepek, inkább arról van szó, hogy az egyes képviselők számára melyik színtér a hangsúlyos.”

Kiemelte, hogy hazánkon kívül a többi vizsgált országban úgynevezett preferenciaszavazásos lista van érvényben. Itt pártlistákra voksol az ember, de a választók mozgathatják a jelölteket a listán előre vagy hátra:

” A tapasztalatok szerint ebből az következik, hogy sokkal aktívabbak az EP-képviselők a hazai választókkal való kapcsolattartásban, például az a ritka, ha valakinek nincsen odahaza állandó irodája, nem tart személyes fogadóórákat. Az egyes jelöltek akár saját hirdetésekkel is kampányolnak pártjuk és persze maguk mellett. Magyarországon ezzel szemben aki biztos befutó helyre kerül a listán, az félig hátradőlhet, aki pedig nem, az azért kampányol kevésbé, mert demotiválja, hogy úgysem kerülhet be.” /…../ ” Ugyanakkor a magyar politikai elitnek teljesen megfelel, hogy minden pártban a vezetés dönt a listákról, és akkor nincsen olyan probléma, hogy esetleg nem az általuk kedvelt politikus kerül ki az EP-be.”

Nacionalizmus

Állítja, az a feltételezés, miszerint a közép-európai országok nacionalizmussal növelték a széthúzást az európai politikában, az európai parlamenti szavazásokban nem tükröződik:

„Egy-egy ügyben lehet ilyen „lázadásról” beszélni, de a ciklusokon átívelő adatsorok pont szertefoszlatják azt a mítoszt, hogy nagy szabadságharc zajlik a kormánypárti képviselők részéről. A csatlakozás óta eltelt időszakban a fideszes képviselők az esetek több mint 95 százalékában szavaztak együtt az Európai Néppárttal.”

A jövőre nézve elmondta, hogy a nettó befizetők csak úgy tudják elfogadtatni otthon azt, hogy többet kellene befizetni a költségvetésbe, ha valahogyan garantálni tudják, hogy a pénzüket nem fogják ellopni, és arra használják majd, amire adják, tehát felzárkóztatásra:

„Reálisabb elképzelés lehet, hogy az Európai Ügyészség elfogadásához kössék a kifizetéseket – Magyarország például még nem csatlakozott ezen intézményhez. Azzal a veszéllyel is lehet szembesíteni a tagállamokat, hogy ha korrupciógyanú merül fel egy-egy uniós projekt kapcsán, azt a pénzt elveszíthetik, és az Európai Bizottság saját hatáskörben oszthatja ki az adott országban, kiiktatva a korrupt helyi hálózatokat. Jelenleg korrupciógyanú esetén az adott projekt bukhat, de a pénzről nem kell lemondjon az ország, hanem felhasználhatja máshol – az igazi veszély az lenne, ha el is veszíthetné ezeket az összegeket.”

Egy fenékkel egy lovat….

Meggyőződése, az nem fog menni, hogy egyszerre legyen az utcán az Állítsuk meg Brüsszelt! plakát és közben a kormányközeli üzletemberek bevételeinek több mint 80 százaléka uniós pénzből érkezzék:

„Az általam említett két eszköz bevezetése az Elios-ügy vagy Mészáros Lőrinc gazdagodása kapcsán is indokolható lenne. A felcsúti polgármester cégeinél a bevételek több mint 80 százaléka uniós forrásból ered az Átlátszó kimutatása szerint. Amikor ezt látják Brüsszelben és a nettó befizető országok fővárosaiban, akkor nyilvánvalóan megerősödik az érzet, hogy ez így nem mehet tovább. „

Úgy véli, a költségvetési vitában is segíthet az Orbán-kormánynak a kinti párbeszédkészebb hangnem, de alighanem nagyobb súllyal esik latba az elmúlt évek politikai tapasztalata:

„Orbán Viktor évértékelő beszédében Brüsszel mellett Berlint és Párizst is kiemelte olyan helyekként, ahonnan a veszély érkezik Nyugatról. E szavakat hiába szánja a miniszterelnök belpolitikai fogyasztásra, azonnal eljutnak az említett helyekre. Ez nem a legjobb stratégia ahhoz, hogy egy, az uniós pénzekre ilyen mértékben építő kormány jóindulatot nyerjen el a költségvetési viták során. Ezért fontos, hogy milyen lesz a hangnem a választások után, amikor már nem lehet a kampányüzemmódra fogni a kemény szavakat.”

A magyar kormány miatt nem lesz közös uniós álláspont az ENSZ-vitán

Uniós jogot sért a kaszinók magyar szabályozása

Rohamtempóban költi a kormány az uniós pénzeket