Sport
Babos Tímea győzött Errani ellen
Babos Tímea két szettben legyőzte Sara Erranit a római WTA-torna első fordulójában. A következő körben Caroline Garcia ellen lép pályára.
Nem indult könnyen a mérkőzés egyik fél számára sem, hiszen az első négy játékban kétszer-kétszer brékeltek a felek. Ekkor két nyertes szervagém után Babos a legjobbkor vette el Errani adogatását, majd saját adogatójátékával lezárta a szettet.
Kifejezetten rosszul kezdte a második játszmát a magyar versenyző, hiszen az olasz 3:0-ra is vezetett. Ekkor azonban éledezni kezdett a világranglista 38. helyezettje, melynek a vége egy 6:6 utáni tie-break lett. Itt többször is jobban állt Errani, sőt játszmalabdához is jutott, melyet azonban nem tudott kihasználni. Babos ekkor pontos és kemény játékkal meccslabdát harcolt ki, melyet azonnal értékesített, így végül két szett után lépett tovább a következő körbe, ahol a hetedikként kiemelt Caroline Garciával találkozik majd.
A tizenegyedikként kiemelt Angelique Kerber a Zarina Diyas elleni könnyed első szett után, jócskán megküzdött a második játszmában, ám végül nagy csatában, tie-break után behúzta a mérkőzést.
Az ukrán Jelina Szvitolina a horvát Petra Martic, míg Jelena Ostapenko a kínai Shuai Zhang legyőzésével már bejutott a legjobb 16 közé.
Internazionali BNL d’Italia
WTA, Róma. Összdíjazás: 3,351,720 euró
Egyéni, 1. forduló:
Babos Tímea (magyar) – Sara Errani (olasz) 6:3, 7:6
Su-Wei Hszie (tajvani, Q) – Szabalenka (fehérorosz) 6:2, 6:4
Danielle Collins (amerikai) – Cirstea (román) 6:3, 4:6, 6:4
Jelena Vesznyina (orosz) – Siegemund (német) 7:6, 6:2
Darija Kaszatkina (orosz, 14) – Tomljanovic (ausztrál) 6:0, 6:4
Angelique Kerber (német, 11.) – Diyas (kazah) 6:2, 7:6
2. forduló:
Simona Halep (román, 1.)-Naomi Osaka (japán)
Madison Keys (amerikai, 13.)-Donna Vekic (horvát)
Sloane Stephens (amerikai, 9.)-Kaia Kanepi (észt, Q)
Babos Tímea-Caroline Garcia (francia, 7.)
Garbine Muguruza (spanyol, 3.)-Daria Gavrilova (ausztrál)
Dominika Cibulkova (szlovák)-Marija Sarapova (orosz)
Johanna Konta (brit)-Su-Wei Hszie (tajvani, Q)
Jelena Ostapenko (lett, 5.)-Shuai Zhang (kínai) 6:2, 7:5
Karolina Pliskova (cseh, 6.)-Maria Sakkari (görög)
Angelique Kerber (német, 11.) – Irina-Camelia Begu (román)
Darija Kaszatkina (orosz, 14)-Danielle Collins (amerikai)
Jelina Szvitolina (ukrán, 4.)-Petra Martic (horvát) 6:1, 6:2
Venus Williams (amerikai)-Jelena Vesznyina (orosz)
Anett Kontaveit (észt)-Szvetlana Kuznyecova (orosz)
Anastasija Sevastova (lett)-Aleszandra Krunics (szerb, LL.)
Caroline Wozniacki (dán, 2.)-Alison Van Uytvanck (belga, Q)
Forrás: Digisport/WTA
Szerző
Friss
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát