Sport
Babos Tímea: most az örömtől sírok
A juniorként három GS-trófeát gyűjtött Babos Tímea, akinek ez az első felnőtt Grand Slam-győzelme, ő az első magyar győztes a melbourne-i torna történetében, és az ötödik magyar, aki felnőtt Grand Slam-címet szerzett.
“Két év különlét után újra együtt, és egyből győzelemmel kezdtünk Kikivel! Ez a kedvenc Grand Slam-tornám, gratulálok az ellenfelünknek, és jövőre visszajövünk”
– mondta a díjátadó ünnepségen a magyar játékos, majd stábjának, a közönségnek és a szponzoroknak is megköszönte a támogatást.
Fotó: Elizabeth Bai/Tennis Australia
A magyar játékos honlapján “elképesztőnek” nevezte a finálét, amelyen sikerült jól játszania, s ennek is köszönhető, hogy le tudták győzni a világ egyik legjobb párosát.
“Elképesztő érzés, boldog vagyok, hogy végre Grand Slam-bajnok lettem. Ezt a döntőt mi nyertük meg, nem adták oda nekünk. Mámor, öröm, ami bennem van, néhány könnycsepp is kicsordult. Most talán a világ egyik legjobb páros játékosának mondhatom magam. Fontos állomás ez a karrieremben, emlékszem, nem egyszer pityeregtem Grand Slam-torna után, hogy nem sikerült, most pedig az örömtől sírok”
– nyilatkozta a világbajnok magyar játékos.
A 24 éves Babos Tímea az első magyar teniszező, aki döntőt játszhatott a felnőttek között az Australian Openen.
Fotó: Elizabeth Bai/Tennis Australia
Előzőleg egyesben Asbóth József (Roland Garros, 1947) és Körmöczy Zsuzsa (Roland Garros, 1958), párosban pedig Taróczy Balázs (Roland Garros 1981, Wimbledon 1985) és Temesvári Andrea (Roland Garros, 1986) diadalmaskodott.
A női páros fináléjának egyórás összefoglalóját pénteken még kétszer műsorra tűzi az M4 Sport: 15.30 és 21.45 órától lesz látható.
(MTI)
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról