Budapesti hétköznapok
Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz megfutamodott főpolgármesterjelöltje kényelmes budapesti frakcióvezető-állásából -amit persze mi finanszírozunk neki havi rendszerességgel- jelentkezve megfejtette, hogy miért szavazta le a közgyűlésben mindenki a Rákosrendezővel kapcsolatos kormány-ötletet.
Megvan! – kiáltott Szentkirályi….
„Az azért megüti az ember fülét, amikor főpolgármester úr vagy Kiss Ambrus főigazgató úr olyan megjegyzéseket tesz, hogy befektetőknek akarják értékesíteni Rákosrendező területét. És milyen érdekes, a Wallis csoportnak már kész, konkrét, kidolgozott terve –látványtervvel együtt– van erre a területre. Ez hogy van? –tette fel a kérdést a közgyűlésen Szentkirályi Alexandra Rákosrendező elővásárlása kapcsán.
Láthatóan nagyon sürgős nekik, hogy új finanszírozót találjanak, hiszen Biden bukásával apadnak a guruló dollárok is. Ezért pénzért és kampánytámogatásért cserébe a Bajnai Gordonhoz és Veres Tiborhoz köthető legnagyobb baloldali ingatlanvállalat kezére akarják átjátszani a területet
– írja a Fidesz fővárosi frakció vezetője a Facebook oldalán.
Bajnai Gordon reagált….
„Innen nézve úgy tűnik, döcögni kezdett a NER-es tolvajbanda legújabb akciója a rákosrendezői beruházás kapcsán, így hát nem váratlan, hogy megint előhúzták a nevemet a kalapból. Akikben még maradt érdeklődés a tények iránt, azok kedvéért – és persze a saját lelki higiéniám érdekében – három egyszerű dolgot szeretnék mondani:
1. A rákosrendezői beruházáshoz soha semmi közöm nem volt. Általában véve is igaz, hogy Magyarországon üzleti ügyet nem csinálok vagy képviselek már nagyon régóta. Egy volt miniszterelnök jobb, ha tartózkodik az ilyesmitől. (Egy hivatalban lévőnek pedig még inkább ezt tanácsolnám…)
2. A Wallis csoport vezérigazgatói posztjáról közel 20 évvel ezelőtt, 2005 decemberében köszöntem le, azóta nincs köztünk üzleti kapcsolat.
3. A főpolgármesterrel a rákosrendezői beruházásról soha nem beszéltem. A fentiekből következően a propaganda-sajtóban velem kapcsolatban megjelent gyanúsítgatások, állítások – újfent – alaptalanok. Amint azt már megszokhattuk…”
Szerző
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…