Állati
Bálnasuttogó

Ragadozók közelében úgy védelmezik kicsinyeiket az északi simabálnák nőstényei, hogy „suttogva beszélnek” hozzájuk – állapította meg egy amerikai tanulmány.
Súlyosan veszélyeztettek
Sok bálnafaj felnőtt egyedeire nem lesnek ragadozók a vízben, mert a testméretük elrettenti őket, kicsinyeikre azonban sokkal gyakrabban vadásznak – idézte a phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál a Biology Letters című tudományos folyóiratban közölt kutatást.
Az amerikai Syracuse-i Egyetem tudósai vezette kutatócsoport tapadókoronggal mikrofonokat erősített északi simabálnákra (Eubalaena glacialis), hogy hangadásaikat rögzítsék.
A fajt a Természetvédelmi világszövetség (IUCN) a súlyosan veszélyeztetettek közé sorolja, nagyjából 500 példány maradt fenn belőlük.
Anya és borja halkan „beszélgetnek”
A kutatók azt találták, hogy az anya-borja párosok csökkentették az erős, messze hangzó kiáltásaik számát a fiatal egyedekhez és a vemhes nőstényekhez képest.
Ugyanekkor az anya-borja párosok a többiekhez képest gyakrabban kommunikáltak nagyon halk hangokon.
A simabálnák kiáltása általában körülbelül egy kilométerről hallható, a „suttogás” csak mintegy száz méteres körzetben.
Kisebb a kockázat
„Ezek az alacsonyabb amplitúdójú hangrezgések csökkentik a kockázatot, hogy ragadozók hallgassák ki őket, de lehetővé teszik az anyaállat és kicsinye közötti kommunikációt” – olvasható a tanulmányban.
A bálnákra vadászó ragadozókról úgy vélik, a zsákmány által kiadott hangok alapján találnak az áldozataikra, mivel a vízben gyakran rosszak a látási viszonyok.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár