Blogbazár
Bauer Tamás: Változhatunk, változunk
Antall József büszkélkedett egykoron azzal, hogy egész életében azt a világképet képviselte, amit szüleitől tanult. Vannak ilyen pályák.
És vannak olyanok is, hogy az ember mást gondol a világról fiatalon,
mondjuk egyetemi évei alatt, és mást tíz, húsz vagy harminc év múlva. Régi barátom, Péter most a hvg.hu-n leleplezi kevésbé régi barátomat, Ferencet, aki néhány napja egy blogbejegyzésében azzal is kifejezi tiszteletét az idén elhunyt három nagy, korábban is és ma is ellenálló liberális iránt, hogy emlékeztet rá: amikor ők már bátran szembefordultak a kommunista rendszerrel, ő maga még a szocializmus megreformálhatóságában hitt.
Péter most leleplezi Ferencet: ő nem „lázadt” a szocialista rendszer ellen, hanem kari KISZ-titkárként a nyolcvanas évek elején még saját kezűleg szedte le az egyetemi faliújságról a Dialógus Békemozgalom plakátjait.
Péter nem leplezi le Ferencet
Ferenc a Péter által megjelölt időpontban húszegynéhány éves egyetemista és KISZ-vezető volt. Magam is KISZ-vezető voltam, amikor húszegynéhány éves egyetemista voltam, ott töltöttem az időmet a Közgázon a kari KISZ-szervezetek helyiségében. Voltak kifogásaim a rendszer gyakorlatával szemben, de elfogadtam a marxizmus-leninizmust, a rendszer megreformálásában bíztam, és az egyetem elvégzése után azon is dolgoztam.
Nem kerültem olyan helyzetbe, mint a KISZ-vezető Ferenc, de nem zárom ki, hogy ha kerültem volna, hasonlóképpen reagáltam volna. A reformkommunisták a rendszer elutasítóit akkoriban nem szövetségesnek, hanem politikai ellenfélnek tekintették.
Emlékszem magamra,
ahogy húszegynéhány évesen, 1968-ban nagy reményekkel követtem a prágai tavasz eseményeit, de még bizalmatlan voltam a párttól független politikai szervezetek fellépésével szemben, amelyeket egyébként Dubčekék egyértelműen elutasítottak. Később, a nyolcvanas évek végére ez már megváltozott. (Engem addigra már kizártak az MSZMP-ből, nem reformkommunista voltam, hanem liberális, és a Beszélőbe írtam, álnéven.) Alighanem Ferenc is mást gondolt már, mint az évtized elején, hiszen új baloldali ifjúsági szervezetet próbált létrehozni. Mindenesetre Pozsgay Imre és Tölgyessy Péter még mindig egymással szemben ültek a kerekasztal-tárgyalásokon, és nem szövetségesekként, hanem politikai ellenfelekként tekintettek egymásra.
Változtunk, sokan, sokféleképpen
Az, hogy Ferenc barátom ma tiszteli azokat, akiknek politikai gondolatait és magatartását akkoriban még nem tartotta követendőnek, számomra teljesen hiteles. Mint ahogy hiteles Péter barátom pályája is a Dialógustól az Alaptörvény asztalának látványos megrongálásáig és mindmáig. Mindkettejükkel voltak, vannak és lesznek vitáim, olykor kemények is, de mindkettőjükkel – azt hiszem – több dologban értünk egyet, mint amennyiben nem.
Szerző
