Kerítésen innen
A belügyminiszter korrekt válasz helyett összevissza beszél 200 milliárd forint felhasználásáról
Dr. Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője, ” Mekkora összeget használtak fel nyilvános közbeszerzéseken a menekültügyi helyzet kezelésére kapott 198 milliárd forintból”, címmel írásbeli kérdést intézett Dr. Pintér Sándor, belügyminiszterhez.
Mennyi az annyi?
A szocialista képviselő hivatkozik arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2017 . augusztus 31-én kelt Jean-Claude Junkernek, az Európai Bizottság elnökének írt levelében, az európai szolidaritásra hivatkozva azt a kérést fogalmazta meg ,
hogy az Európai Unió fele részben viselje a migrációs válság miatt a külső határok védelme érdekében foganatosított intézkedések költségeit. Az elmúlt két évben felmerült kiadásokat, összesen 270 milliárd forintban jelölte meg.
Harangozó képviselő ezért közérdekű adatigényléssel
fordult a Miniszterelnöki Kabinetirodához, amelyben kérte Orbán Viktor miniszterelnök levelében a határvédelem költségeként megjelölt összeg meghatározásának alapjául szolgáló dokumentumok megküldését. A belügyminiszterhez írt levele szerint:
” Közérdekű adatigénylésemnek eleget téve, a Miniszterelnöki Kabinetiroda szeptember 21-én megküldte részemre, a Belügyminisztérium által összeállított „A menekültügyi és migrációs helyzet kezelésével összefüggően a kormányzat által biztosított források összesítése 2015-2017.június 30. között” című dokumentumot, ami költségvetési fejezetenkénti, illetve címenkénti bontásban tartalmazta a kiadásokat. E dokumentum szerint a Belügyminisztérium fejezet alá tartozó valamennyi intézmény kiadásának teljes értéke, 198 599, 2 millió forintot tett ki.”
A Miniszterelnöki Kabinetiroda válaszában külön felhívta a képviselő figyelmét arra, hogy a további kérdések megválaszolására, a belügyi tárca az illetékes. A szoci képviselő, figyelemmel az elköltött közel 200 milliárd forintra, arra várt választ, hogy e forrás mekkora részét használták fel nyílt közbeszerzési eljárásokon.
Az írásbeli kérdésre Dr. Pintér Sándor, belügyminiszter írta alá a szokásosan pökhendi, kitérő választ, amely egyetlen konkrétumot sem tartalmaz. A tárcavezető is mantrázta a szokott Fidesz legendát:
„Sajnálattal látjuk, hogy ön, az MSZP, ahogy a bevándorláspárti ellenzék többi tagja és a Soros – hálózat is a magyar határvédelem állandó támadásával és megkérdőjelezésével próbálja saját bevándorláspárti-politikáját igazolni . A határvédelem csak azoknak nem érdeke, akik be akarják engedni az illegális és gazdasági bevándorlókat. A határvédelem és a migrációval járó egyéb feladatok nemzetbiztonsági szempontból kiemelt feladatok.”
A belügyminiszter nyilvános szereplésein eddig gondosan kerülte a Soros-hálózat kifejezést, úgy látszik, Habony minden tárcának előírta, milyen kifejezéseket kell a levelezésükben használni.
A miniszter irománya kerülte a konkrét választ, így nem lettünk okosabbak semmivel sem. Egy általános, lózung szöveggel letudta jogszabályi kötelezettségét:
„Nyílt közbeszerzési eljárások azokban az esetekben kerültek lefolytatásra, ahol nem állt fenn annak a veszélye, hogy biztonsági, nemzetbiztonsági, illetve a minősített adatok védelmére vonatkozó szempontok sérülhetnek.”
Majd egy ugyancsak üres, lényeget messze elkerülő hosszú körmondatban azzal zárta a „válaszát”, hogy a képviselő személyesen is meggyőződhetett arról, hogy a közbeszerzéseket törvényesen bonyolították le.
Immár sokadszor bizonyosodott be, hogy a parlamenti képviselők joga, hogy írásbeli kérdésekkel forduljanak a kormány bármely tagjához, annyit ér, mint halottnak a csók. Az illetékesek „válaszai” kioktatóak, még mindig elmúlt nyolc éveznek, a ténylegi kérdés nem igen zavarja őket. Formailag persze minden rendben van, csak az egésznek semmi értelme.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
CsipkeRózsa
2018.01.24 10:17 at 10:17
” a képviselő személyesen is meggyőződhetett arról, hogy a közbeszerzéseket törvényesen bonyolították le.”
Mégis, hogyan győződhetett meg a képviselő, ha választ sem kapott a kérdésére?