Bulvár
Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
A szerdai és csütörtöki időjárásról nyugodtan állíthatjuk, hogy a húsvéti előszobája, hiszen ugyan olyan valódi karakter nélküli, ilyen is, meg olyan is, mint az ünnep napoké.
Akárhogy is, de azért tavasz van
Szerdán napsütéses, kifejezetten enyhe idő következik. A napi maximum hőmérséklet helyenként, főként a déli országrészben 25 fok fölé emelkedhet. A napsütést késő délutántól egyre több, nyugat felől növekvő fátyolfelhőzet szűrheti. Az ország ÉNY-DK irányú középső sávjában élénk, gyakran erős, másutt mérsékeltebb DK-i szél fúj. Este, éjjel egy szakadozott, mérsékelten vastag felhősáv sodródhat az ország fölé. Jelentős eső nem érkezik, bár hajnalban elvétve lehet szemerkélés. Az ország délnyugati felén élénk, gyakran erős, északkeleten mérsékeltebb DK-i szél fúj.
Csütörtökre változóan napos-felhős, enyhe idő várható nyugaton erős, keleten mérsékeltebb D-i széllel. Délelőtt ígérkezik zavartalanabb napsütés, majd délutántól, nyugat felől erősebb felhősödésre van kilátás. Késő délután, este pedig már záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A Duna vonalától nyugatra és a Tisza környezetében látszik a legtöbb esély csapadékra. Éjjel felhős égbolt mellett további szórványos záporokra van kilátás. Előreláthatólag zömmel a Tisza vonalától nyugatra eső térségben.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Húsvét
Pénteken – növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – egy mediterrán ciklon érheti el az ország térségét. Országszerte felhős, változékony időben szórványosan, de sokfelé kialakulhat záporeső, zivatargóc. Hevesebb gócoknak is megvan az esélye. A hőmérséklet is csökken kissé, de nő a fülledtség.
Szombatra egyelőre napsütéses, fátyolfelhős, csapadékmentes, kellemes időjárás kialakulása körvonalazódik gyenge, nyugaton kissé élénk D-i széllel.
Vasárnapra – már jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de – a kezdeti változóan napos-felhős időt délután erősebb felhősödés és szórványos záporok, zivatargócok kialakulása követheti.
Hétfő és a jövő hét első felére egyelőre enyhe, tavaszi időben labilisabb légköri helyzet a legvalószínűbb változóan napos, időről-időre erősebben felhős, gomolyfelhős időben szórványosan záporok, zivatarok kialakulásának esélyével. Előreláthatólag az ország túlnyomó része egy mediterrán ciklon melegfronti oldalán helyezkedhet el, így változékonyság és D-i légmozgás mellett enyhe maradhat az idő. Az északnyugati határmegyéket érintheti a ciklon hidegfrontja, így ott alacsonyabb hőmérsékletre van kilátás az oda várható É-ias szélnek köszönhetően.
Szerző
Friss
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem
- ’15 éve folyamatosan ugrik a lovénk kattintás nélkül is’ – reagálta egy hozzászóló Orbán keddre rendelt gyűlöletkeltésére
- A Reichstag égése
- Szijjártó 1.000 milliós zászló-molinó rendelése Balásy cégénél landolt (tátott száj-emoji!)
- Lázár János: szemléletváltás jön a MÁV-nál, az utasnak mindig igaza van – Eddig kinek volt? – vetődik fel a kérdés
- Kovács Zoltán botcsinálta nyelvész esete az ‘e’ kérdőszóval, avagy a megkérdezettek története Kovács Zoltánnal
- Lemondott a gázoló fideszes képviselő
- Gulyás Gergelyt cserben hagyta a középtávú memóriája, de sebaj, Juszt László ott segít, ahol tud
- CÖF -…hogy mi?- üzent Caramelnek és Majkának és persze Önnek, ha egyetért az énekesekkel