Blogbazár
Bokros Lajos: Mi lesz velünk külső katonai támadás esetén?
Az Egyesült Államokban jó hírnévnek örvendő katonai főiskola a Virginia Institute. Akik ide jelentkeznek, három, vagy négy éves alapképzés után választhatnak polgári foglalkozást, vagy belépnek a hadsereg kötelékébe. Katonának lenni nem kötelező, inkább megtiszteltetés. Viszont aki beáll a seregbe, az olcsóbban megússza képzést. Nem véletlen, hogy sok szegény, ámde tehetséges fiatal választja ezt a lehetőséget.
Nos a NATO együttműködés keretében
évek óta egy tucat amerikai hallgató ellátogat hozzánk, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetembe immár beolvasztott Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kapjon valamiféle továbbképzést. Ennek a csereprogramnak a keretében az amerikai tanárok rendszeresen meghívnak engem is előadni az átmeneti gazdaság és társadalom problémáiról, fejlődési lehetőségeiről. Ebben az évben az én előadásomra tegnap került sor.
Került volna.
A Hungária körúti ZMNE-kampuszon áramszünet volt. Nem működtek a számítógépek. Nem baj – mondtam – nekem nem kell az oktatáshoz feltétlenül számítógép. Igen ám, de a számítógép ahhoz kellett volna, hogy a magyar őrség beléptessen engem a laktanya területére. Nem baj – mondtam – engem mindenki ismer, felírják a nevemet egy cédulára. Talán csak nem lopom el a laktanyát.
Hja, azt nem lehet. Számítógépes regisztráció nélkül nincs belépés.
Megtartottam az előadásomat egy sörözőben a laktanyával szemben a Százados úton. Viszont látni kellett volna a 20 éves amerikai fiatalok arcát, amikor kezüket tördelve elnézést kértek a kellemetlen helyzetért.
Pedig engem jobban zavart a dolog, mint őket. Milyen hadsereg az, ami nem tud kezelni egy áramszünetet? Milyen benyomást szereznek az amerikai hadsereg jövőbeni tisztjei a magyar hadsereg állapotáról?
Mi lenne, ha külső hatalom megtámadna bennünket?
Azt hiszem én szégyelltem magam jobban.
Az Orbán-féle elégtételről és Várnai Zseni Katonafiamnak című verséről
Szerző
Friss
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….