Banánköztársaság
Bruck András: jobb valamiben bízni, s legfeljebb csalódni, mint állampolgárként örökös halottnak lenni
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével. Egyszer csak ott volt, és napokon belül mindenhol ő volt. Egy tornacipős szellem. Minden felületen, minden lakásban és beszélgetésben, minden csatornán vagy ő beszélt, vagy róla beszéltek. Pro és kontra.
Még soha nem láttam ehhez hasonlót
Lemessiásozták, lenerezték, leárulózták, ocsmányabbnál ocsmányabb jelzőkkel illették, aztán március 15-én mégis miatta telt meg az Andrássy út. Minden vád, sértés lepergett róla, a neve és az ahhoz kapcsolódó remény pedig megállíthatatlanul terjedt és terjed azóta is. A Kossuth téri tüntetés már valóságos erődemonstráció volt.
A youtuberek február közepi, 150 ezres tüntetése pontosan jelezte, hogy a levegő után kapkodó, már a saját megalkuvásába is belefáradt társadalom megváltásra vár, csakhogy ők, amilyen hirtelen jöttek, olyan gyorsan el is tűntek, az általuk fellobbantott láng azonnal kialudni látszott. Mint másfél évtizede valamennyi láng, lángocska, mert a nagy többség minden adódó alkalommal figyelmen kívül hagyta, hogy apátiájával lényegében a saját végzetéhez adta aláírását. Csak kevesen fogták fel, milyen következményekkel jár egy ennyire aberrált rendszerben élni, amely kivétel nélkül mindenben szembemegy a legalapvetőbb nemzeti érdekekkel.
Ha a Parlamentet szállodává építették volna át, a főbejárat felett Hotel Ráhel felirattal, azt is teljes közöny fogadta volna. A temető halottai nem beszélnek.
Magyar Péter különös egyénisége életre keltette a holtakat,
a már szinte dementálódott társadalom két héten belül reménnyel telt meg. A napok, hetek múltával mind többen érezték meg, hogy személyében az a bizonyos „hiányzó hős” érkezett meg (©Hankiss Elemér, Társadalmi csapdák), aki révén esetleg felszámolható lesz az a gyalázatos állapot, amibe a miénkhez hasonló despota, egyszemélyi uralmon alapuló rendszerek kényszerítik bele állampolgáraikat.
Felcsillant a remény, hogy még visszahozhatók az ész, az értelem, a morál szabályai, mielőtt végképp megpecsételné sorsunkat a végzetes orosz utat követő, hazaáruló rezsim.
Akik eddig nem bíztak Magyar Péterben, valószínűleg ezután se fognak, ők nyilván tovább várnak valakire, akiben reményeik szerint rögtön látják majd a számukra tökéletes emberi minőséget. A hibátlan, kikezdhetetlen politikust. Szó se róla, szép erény a türelem. Mintha előre lehetne tudni, mi van valaki agyában, lelkében.
- Putyin kezdetben a Nyugat lieblingje volt, „ez a fickó egészen olyan, mint mi”, s alighanem még ő maga se tudta akkor, hogy egy gyilkológép rejtőzik benne. Azt menet közben rakta össze.
- A pufajkás Horn Gyula viszont egész jól tartotta magát a demokrácia játékszabályaihoz, ahogy Nagy Imre élete, halála is annak a bizonyítéka, hogy a kliséink nem holtbiztosak.
Nem vitatom,
Magyar Péter hatalomközeli múltja és a szinte irracionális módon végbement térfélváltása valóban hagy helyet a kételynek. Miként korábbi élete egyéb mozzanatai is, amelyeket ellenzői nem győznek sorolni. Családi botrányok, Wass Albert, magas állami fizetések… csakhogy ide egy másfajta képlet illik, más mérték és nagyságrend. Mondok egy példát.
Ha engem bedobnának egy gödörbe, és otthagynának elevenen megrohadni, nekem mindegy lenne, ki húz ki onnan, egy szent ember vagy egy börtöntöltelék. Márpedig Magyarországot épp egy emésztőgödörben rohasztják, s ennek fényében az említett kételyek a szememben pillekönnyűvé válnak.
Ezért célszerűbbnek tartom jóhiszeműen közeledni Magyar Péter heroikus vállalkozásához, mert általa talán végre kikezdhető lesz a Fidesz monolitikus hatalma. Különben is, ha Magyar Péter egy fegyenctelepről szedné össze leendő pártját, csapatát, az is jobb lenne ennél az A-tól-Z-ig söpredéknél. Nem illendő az embernek saját magára hivatkoznia, most mégis megteszem.
Csupán négy hónappal ezelőtt ezt írtam: a Fidesztől csak akkor szabadulhat meg az ország, „ha felbukkan egy eddig ismeretlen valaki, aki a szavaival, s talán a megjelenésével is úgy rántja majd magához emberek százezreit, ahogy mágnes a vasreszeléket”. (fb, Befagyott világ, ha magyar, 2023. december 3.)
Most, hogy ez valóban megtörtént, mondjak ellent saját magamnak?
Netán abban a kényelmes helyzetben vagyunk, hogy válogathatunk? Magyar Péter azt hozta be a teljesen lebénult, egyoldalúvá vált hazai politikába, amire az ellenzéki pártok a napnál világosabban képtelenné váltak: a változás reményét egy biztos ötödik kétharmad helyett. Miért akarnám ezt a reményt most a kételyeimbe fojtani? Az élet, az akarat vitalitása jött vissza ezzel a fiatalemberrel. Garancia persze semmire nincs, de jobb, nekem mindenképp, valamiben bízni, s legfeljebb csalódni, mint állampolgárként örökös halottnak lenni.
Szerző
