Banánköztársaság
Búcsú az ellenzéktől, még inkább a demokratikus köztársaságtól
Deák Ferenc: “Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és szerencse visszaadhatják. De amiről a nemzet önként lemondott, annak visszaszerzése kétséges.” Úgy tűnik, hogy mi mostanság önként mondtunk le a szabad demokratikus köztársaság álmáról.
Kész, vége: belátható időn belül nem lesz Orbániából IV. Magyar Köztársaság. Nincs hozzá sem elég ész, sem elég erő – hiányzik az “oly szent akarat” is.
Az egyetlen nemzeti cél a Fidesz-maffia kiszorítása mindenhonnan
Régóta minden választáson az egyetlen értelmes, az egyetlen nemzeti cél a Fidesz-maffia kiszorítása mindenhonnan – hiszen temérdek kárt okoztak erkölcsben, lelkekben, anyagiakban egyaránt, miközben botrányosan elhanyagolták az oktatást, az egészségügyet, a szociálpolitikát. Hihetetlen méretű terrormédiájukból, és a belőlük táplálkozó “közmédiából” jól szervezett propagandagépezetet építettek, amelynek elsődleges célpontjai a lakosság nagy létszámú műveletlen, szegény, szerencsétlennek is mondható rétegei. Azok az emberek, akik fogékonyak minden szélsőjobbos hergelésre, vagy egyszerűen a helyi Döbrögik által könnyen ellenőrizhetők, megvezethetök. És persze anyagilag és készséges szolgálataik révén fontosak a lekötelezettek, a megvásároltak, a folyamatos szabad rablás haszonélvezői.
Röviden: véleményem szerint ma nincs, nem is lehet fontosabb célja az ellenzéknek, mint Orbán és maffiája eltakarítása, a demokratikus struktúrák helyreállítása, újjáépítése.
A Fideszt egyedül senki nem győzheti le
Ezért gondolom alapvető érdekeinkkel ellentétesnek azokat a dumákat, amelyek Orbániát többé-kevésbé demokráciának, valódi köztársaságnak mondják, “hisztériaellenzékről” beszélnek, és – tagadva mindent, ami józan ésszel belátható – a választásokon való önálló indulás mellett “érvelnek”. Vagy éppen fideszes kötődésű főpolgármesterben “gondolkodnak”.
Lehetséges persze, hogy egyik-másik párt szerez egy-két képviselőt, netán polgármestert – de csak az ellenzék egészének rovására: a Fideszt egyedül senki sem győzheti le, és senki sem várhatja el potenciális partnereitől a támogatást, ha egymással szarakodnak, egymást pocskondiázzák. Márpedig jó ideje ez történik.
Érdemes lehet az ellenzéki pártokat magatartásuk alapján megkülönböztetni egymástól, de a cél szempontjából szinte már minden mindegy. Még mindig nincs ellenzéki kerekasztal – ha van, hát titokban, és az ördög sem tudja, mivel is foglalkozik.
Pedig bár nem valószínű, nem is volt az, hogy a következő választásokon a maffia legyőzhető, de legalább megpróbálni kötelező lett volna. Annak az ellenzéknek, amelynek nem ez a célja, amelynek más céljai vannak, szerintem nincs létjogosultsága.
Ma nagyon rosszul állunk
Minden azt mutatja, hogy az ellenzék katasztrofális vereséget fog szenvedni. S ami, ha lehet, még rosszabb: mintha ez nem is érdekelne bizonyos “ellenzéki” formációkat.
A közvélemény-kutatások szerint a Fidesz ma talán minden korábbinál nagyobb győzelmet aratna – miközben társadalmunk legalább fele undorodik a bűnszervezettől. Ennél megsemmisítőbb kritika nem fogalmazható meg az ellenzék állapotáról, szándékairól, képességeiről.
Az ellenzék ma nem teljesíti feladatát: nem képviseli azokat, akik elutasítják a Fideszt. Deák Ferenc juthat eszünkbe:
“Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és szerencse visszaadhatják. De amiről a nemzet önként lemondott, annak visszaszerzése kétséges.”
És ma ott tartunk, hogy ha a köztársasági esélyeket kétségesnek mondjuk, nevetségesen optimisták vagyunk.
Szerző
