Ez a nap
Budapest elesett – lehullott a hó
Ahogy az várható is volt, hiszen évtizedek óta ez a gyakorlat, hiába harsogta minden orgánum beleértve a Városi Kurírt is, hogy vasárnap éjjel, hétfőn hajnalban megjön a havazás, a megfelelő céget váratlanul érte, így nem akármilyen hétfő reggel vár a letakarítatlan utakon az országra.
Az éjszaka szolgálatban lévő taxisok közül egyik sem találkozott hókotróval, hóeltakarítással, pedig például Buda egyes helyein több mint 9 cm vastag hó hullott. A városlakók jól ismerhetik a szolgáltató céget, mivel annyi előrendelést adtak le, hogy a cégek a reggeli csúcsidőre már fél hatkor sem tudtak előrendelést felvenni.
Az tanácsoljuk, hogy akik tehetik, ne induljanak el autóvak, azok pedig, akik még nyári gumival járnak, mert akad ilyen szép számmal, különösen tegyenek le erről az attrakcióról, mert nekik -vagy nekünk- könnyen akár az életükbe is kerülhet a felelőtlenség.
Hétfőn folytatódik a borongós, csapadékos időjárás.
Északon, északkeleten további havazásra, délen esőre számíthatunk, az ország középső sávjában, illetve a nyugati határszélen pedig vegyes halmazállapotú csapadék ígérkezik. A halmazállapot váltás határa napközben is változik, kissé fokozatosan délebbre helyeződik.
Megmaradó hóréteg kialakulásának (a hegyeken kívül) a Győr-Budapest-Debrecen vonaltól északra van elsősorban esélye, de a még várhatóan pozitív talajhőmérséklet miatt ott is lassan olvad. Délután északon már gyengül, szűnni kezd a havazás. Éjszaka országszerte véget ér a csapadékhullás, és észak felől felszakadozik a felhőzet. (Írja Pártai Lúcia cége az eumet.hu
Az OMSZ narancssárga figyelmeztetést adott ki ónos esőre Budapestre, illetve Pest és Fejér megyére, citromsárga figyelmeztetés van érvényben Komárom-Esztergom és Veszprém megyére.
Szerző
Friss
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes