Chick Corea a jazz múltjáról, jövőjéről és a szcientológiáról – Exkluzív!

Chick Corea, a világhírű dzsessz-zongorista kedden a MÜPA-ban lépett fel nagy sikerrel. A művésznek szerdán egy zártkörű kamaraestje is volt  Budapesten. Ennek másnapján adott exkluzív interjút a Városi Kurírnak.

Olasz gyökerek

– Ön úgynevezett második generációs amerikai-olasz szülőktől származik. Milyen élmény volt egy igazából még komoly gyökereket sem vert család gyerekeként felnőni?

– Valóban, szüleim mindketten első generációs USA-születésűek voltak, mindketten olasz szülőktől. A nagyszüleim az édesanyám oldalán a szicíliai Messinából valók, édesapám oldalán pedig Olaszország déli részéről, Catanzaroból. Van azonban bennem – ha virtuálisan is – spanyol beütés is és ez művészi jellegű, a spanyol nyelvű zenészek és kultúrák szeretetéből és a velük való barátságból származik.

– Mikor ébredt rá, hogy az a zenei környezet, amelyben felnőtt és önnek olyan természetes volt, mint a levegő – hiszen édesapja is kiváló jazz-zenész volt, aki kora legnagyobb zenészeivel muzsikált –, tulajdonképen nagyon is különleges világ része?

– Erre soha nem gondoltam, mert ahogy mondja is, folyamatosan ebben éltem. Édesapám munka után gyakran felhozta a zenészeit a kis lakásunkba és már kisfiúként nagyon szerettem ott lenni velük. 4 éves voltam, amikor elkezdtem zongorázni.

Zongora, vagy dob?

– Sokadszor leírták önről, hogy a zongorát ütőhangszerként használja. Mit jelent ez?

– Imádom az ütőhangszereket és a dobokat. New Yorkban, amikor nem találtam megfelelő zongorát, amin játszani lehet, két éven keresztül dzsesszdobosként dolgoztam. Számomra az igazán nagy dzsesszdobosok és latin ütőhangszeresek a leginspirálóbb zenészek. De hogy pontos választ adjak a kérdésére: a zongorára úgy tekintek, mint egy „88 dobbal” rendelkező ütőhangszerre.

– A 60-as évektől egészen máig tartó hatalmas pályája során minden zenei változást át- és megélt. Mit gondol, honnan hová tart a dzsessz-zene, mi lehet az irányzat jövője?

– A jövő mindannyiunk kezében és képzeletében rejlik. Ez csoporttevékenység. Olyan jól alakul, amilyenné mi együtt közösen tesszük. Hogy milyen irányba? Az nem annyira fontos mindaddig, amíg szabad és kreatív marad, és nem lesz alávetve semmilyen más autoritásnak, csak és kizárólag a művész kreatív képzeletének.

A szcientológiáról

– Ön egy, az egész világon nagyon ellentmondásosan megítélt vallás, a szcientológia követője. Európában és ezen belül is különösen Németországban és Magyarországon komoly kormányzati támadás alatt áll az egyháza. Mit gondol, miért ?

– Már 1968 óta szcientológus vagyok, és ez nekem mindig nagyon sokat segített. A támadások és hazugságok a sajtóból jönnek, majd elszállnak, mint a szél, mert ezek sosem igazak. A szcientológia története nagyon egyszerű: a különböző orgánumaink meghívják az egész világot, nézzék meg, kik vagyunk és mit csinálunk.

– Kedden nem először koncertezett a MÜPA-ban. A közönség ismét ünnepelte. Mi a titka annak, hogy 70 évesen is képes meglepni rajongóit? Mi a titka az állandó megújulásnak?

– Nos, ha már megemlítette a szcientológiát, valójában Hubbard technológiájának alkalmazása volt a fő tényező, ami segítségemre volt abban, hogy egészséges maradjak és megleljem a boldogságot a munkámban. Imádok „dolgozni”, de számomra ez igazából „játék”. Ilyenfajta boldogságot kívánok az összes barátomnak és mindenki másnak! Ez az oka, hogy folytatom a világkörüli utazást a fellépéseimmel. Úgy érzem, hogy némi gyönyört és örömöt adhatok a közönségemnek. Engem ez motivál.

Legközelebb hozok önöknek néhány  Bartók művet is (Fotó: Aaron Meekcoms)

Bartóktól Szakcsiig

– Magyarországon nem csak Budapesten járt az évek során, fellépett a VeszprémFesten is. Mennyire ismeri a magyar dzsesszéletet, az itteni muzsikusokat?

– Épp ma futottam össze Szabó Dániellel, amikor a budapesti szabadnapomon sétáltam a városban. Először akkoriban találkoztam vele, amikor még a szárnyait bontogatta. Már akkor lenyűgözött a kreativitása. Látom, most is nagyon jól megy neki a zene. Hosszú évek óta ismertem a csodálatos Szakcsi Lakatos Bélát és családját. Lengyel Zoltán is kreatív, régi zongorista/zeneszerző barátom. És természetesen Bartók Béla az én nagy inspirálóm. Az ő Concerto zenekarra című műve volt az első klasszikus zenedarab, ami ihletet adott, hogy zeneszerzővé váljak.

– Mikor hallhatja legközelebb a magyar közönség?

– Remélem, hamarosan. Mindig szeretek – és ez nem üres bók – a magyar közönségnek játszani. Legközelebb hozok önöknek néhány  Bartók művet is.

Még egy kis jazz

https://varosikurir.hu/kep-regeny-hakni-zeneszek/