Eddig méltatlannak tartottam Orbán Viktor mentális állapotának taglalásába belemenni, hiszen azon túl, hogy nem vagyok értője a témának, nem is ismerem személyesen a miniszterelnököt, ami megnehezíti...
Az amerikai–magyar kapcsolatok jövője címmel tartott zárt körű panelbeszélgetést csütörtökön a leghíresebb amerikai konzervatív kutatóintézet, a Heritage (Örökség) alapítvány Orbán Viktor részvételével – közölte Havasi Bertalan,...
Csák János kulturális és innovációs miniszter közösségi oldala tanulsága szerint Amerikában vendégszerepel, ahol a „magyar-amerikai kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok erősítésének lehetőségeiről” informálódik. Ezalatt Magyarországon éppen az...
Chris Murphy demokrata szenátor szerint ilyen fogadtatásban egy szövetséges ország részéről még sohasem volt része, és ezt érezhetően nem dicséretnek szánta. A közszolgák ezalatt....
Ahogy Amerikában élnek szép számmal olyanok, akiket Trump-hívőnek nevez a köznyelv, hiszen idoljuk tehet bármit, tények igazolhatják, hogy lódít a kiszemelt, ők vakon hisznek benne-neki, úgy...
Többször utaztunk és sokkal több napot töltöttünk július-szeptemberben külföldi utazásokon, mint tavaly ilyenkor. Az egy évvel korábbinál folyó áron 50 százalékkal többet, 610 milliárd forintot költöttünk...
Kovács Zoltán Bayer Zsolt vasárnapi műsorában Orbán Viktortól kölcsönözve ismét présemberezte a nagykövetet. Ezúttal az hozta ki a sodrából a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárt,...
Itt vagyunk ezer éve, ám a mai napig sem mondanám, hogy túlzottan sikeres lenne az európai beilleszkedésünk. Most lendüljünk túl azon, hogy a honfoglaló, majd a...
A fekete macska átka jegyében nem csak tartalmában, de helyesírásilag is elfogadhatatlan helyzetbe hozta a magát újságírónak tartó Bayer Zsoltot, az 5-ös számú Fidesz-párttagkönyv tulaját.