Esélylatolgatás pontról pontra, azután, hogy az alapító, Gyurcsány Ferenc váratlanul lemondott a Demokratikus Koalíció elnöki posztjáról és visszavonult a politikától. Mi várhat Dobrev Klára vezetése alatt...
A Demokratikus Koalíció (DK) 2011-es megalakulása óta meghatározó szereplője a magyar baloldali politikának, Gyurcsány Ferenc vezetésével. Az elmúlt években azonban a párt jelentős kihívásokkal nézett szembe,...
A miniszterelnök szerint az Európai Parlamentben szerdán megnevezték, hogy kikből álljon ez a leendő brüsszelita kormány: „Az európai szocialisták Dobrev Kláráékat akarják delegálni, a Néppárt pedig...
Egyelőre tart a vita Dobrev Klára és Magyar Péter között, hogy melyikük ütött rést a köztelevízió eddigi elzárkózásának falán és egy évtized után melyiküknek köszönhető, hogy...
„Indul a DK-MSZP-Párbeszéd közös kampánya. Mert mi, ellenzékiek, összetartozunk. Kövesd élőben a kampánynyitónkat! Közös Haza, Közös Európa, közös lista” – tudatta közösségi oldalán a DK. A...
A DK bejelentette a február 25-i összellenzéki tüntetés felszólalóinak névsorát. Az ellenzék vezető politikusai mellett Iványi Gábor lelkész is beszédet mond a négy ellenzéki párt közös...
Még előtte vagyunk az elmélyült elemzői megnyilvánulásoknak, amelyek a két európai választáson elszenvedett jobboldali vereséget lesznek hivatva kivesézni, egyenlőre még csak ba gyorsreagálású politikusok szólaltak meg. ...
A hazugság sokféle lehet. De az ami elborította az országunkat, olyan mélyen borzalmas, hogy az ember lelke belevonyít kínjában, mint a kivert kutya, ha végig vágnak...
Molnár Áron, a noÁr Mozgalom alapítója lett az év színésze az Arany Medál-díj díjazottjai közül. Közösségi oldalán publikálta a beszédét, amit elmondott a díjátadón és a...