Connect with us

Banánköztársaság

Orbán, a tengerimalac és az ukrán kislány

Megosztás

A hazugság sokféle lehet. De az ami elborította az országunkat, olyan mélyen borzalmas, hogy az ember lelke belevonyít kínjában, mint a kivert kutya, ha végig vágnak rajta, közben Orbán osztja az észt az ő népének, hogy készen áll megvédeni az hazát.

Megosztás

A hazugság sokféle lehet. De az ami elborította az országunkat, olyan mélyen borzalmas, hogy az ember lelke belevonyít kínjában, mint a kivert kutya, ha végig vágnak rajta, közben Orbán osztja az észt az ő népének, hogy készen áll megvédeni az hazát.

Orbán három napra levonul Debrecenbe

Onnan irányította a “védekezést.” Inkább a háborús bűnös barátjához kellene időpontot kérnie és elmagyarázni neki, hogy egy világ ellen nem lehet harcolni. Pedig ez lesz a vége, ha így folytatja. De persze neki ilyen eszébe sem jut. Ő a nagy külpolitikus, “Európa DNS-e”, aki mindig jól tudja, hogy mi a helyzet, a világ ütőerén tartja a kezét.

Ezért is volt, pár nappal azelőtt, hogy kitört az orosz-ukrán háború, egy igen hosszú asztal túlsó végéről tárgyalt gazdájával, Putyinnal és hazajövet közölte, minden rendben, nem lesz háború!!! Most pedig Debrecenbe megyeget, meg a román határ közelébe is helikopterrel, amit a kísér a TEK helikoptere és a Országos Mentőszolgálaté is. Persze erre az egészre semmi szükség. Sem Ukrajna, sem Románia nem szándékozik megtámadni bennünket.

A budapesti pályaudvaron nem az állami szervek, hanem a civilek segítik a háború áldozatait

Az egész a lázas semmittevést és a látszat védekezés támogatását szolgálja. Eközben a budapesti pályaudvaron nem az állami szervek, hanem a civilek segítik a háború áldozatait, etetik, itatják, betakarják őket. Nekik arra sincs kétszáz forintos érméjük, hogy WC-re el tudjanak menni. Ezt is a civilek adják neki. Pedig a qurva drága és teljesen felesleges helikopteres kiránduláson elfogyasztott üzemanyag árából, sok száz éhes szájat lehetett volna etetni, meg takarót adni nekik.

Haza vitte a kislányt

De a mi Vezérünknek ilyen eszébe sem jut. Ő csak röpköd. Mert mutania kell magát a hibbantaknak, akik még mindig azt hiszik, hogy ő a világ mozgatója. Eközben Dobrev Klára lemegy a pályaudvarra és tolmácsolással segít a menekülteknek. Azután este meglát egy magányos, Ukrajnából jött félárva kislányt. Aki hátizsákjában Luna, vagyis Hold nevű tengerimalacával várja a másnapi vonat indulást, hogy el tudjon jutni a Lengyelországba, az őt váró anyukájához.

Az anyai szív, amely magához akarta ölelni egész Magyarországot, (ha ebben hibbantak nem akadályozták volna meg), nagyot dobbant ekkor-”Ez nem történhet meg!” Haza vitte a kislányt, megfürdette, megetette, aztán felvitte a Citadellára és megmutatta neki az esti, kivilágított, gyönyörű Budapestet. Tudja meg a lány, az élet igenis szép! Érdemes csinálni akkor is, ha sok mocsokkal találkozunk közben!

Orbán osztja az észt az ő népének, hogy készen áll megvédeni az hazát

Mindeközben a hős Vezérünk hatvanpusztai bunker villájába egy menekültet se helyzett biztonságba! De osztja az észt az ő népének, hogy készen áll megvédeni az hazát és minden szegény árvát. A hazug propaganda miatt a Fidesz rajongók negyede azt is elhitte nekik, hogy Putyin gyilkos háborúja jogos és igazságos, tehát vesszenek az ukránok! Mint látjuk, ez igaz a tengerimalacos kislányra is!

Az elmúlt tizenkét év alatt ez az ország az álság, a hazugság és a maffia mocskos fészkévé vált. De ennek most véget fogunk vetni. Ti pedig feleltek majd az isteni és az emberi ítélőszékek előtt is!!! Hajrá ellenzék! Győzni fogunk, mert a Jó mindig győz a Rossz felett! Higgyetek ebben Testvéreim!

(Minden a háborúról!)

orbán,

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük