„Az elmúlt napokban aktuális téma lett, hogy mit tehet meg egy EP-képviselő, és mit nem, aminek során állandóan azt hallom, hogy lényegében ugyanazt, mint egy országgyűlési...
Rétvári Bence bejelentette: Szeptembertől továbbra is minden tárgy bevihető lesz az iskolába, amely a tanulást segíti, de az nem, amely a tanulást akadályozza, vagy a diákok...
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egyszemélyben rendeletben módosíthatja Magyarországon a katonáskodás minden lényeges körülményét, ami azt jelenti, hogy a törvényhozó hatalmi ágtól, a parlamenttől a végrehajtó hatalomhoz,...
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta azt a jogszabályt, amely biztosítja, hogy megalapozatlan vádakkal ne lehessen perbe fogni és elhallgattatni kritikát megfogalmazó újságírókat, aktivistákat, jogvédőket,...
Aki elég telet látott már, az pontosan emlékszik a kommunista szombat intézményére, amit szigorúan önként lehetett bevállalni, már amit az "önként" szó akkoriban jelentett. Kiváltója eredetileg...
"Kézenfogva elmegyünk a falig, megállunk, megöleljük egymást" – így jellemezte foghegyről Orbán Viktor az uniós forrásokról szóló tárgyalásokat az egyik legutóbbi tusványosi kinyilatkoztatásakor. A Fidesz miniszterelnöke...
A közterület-felügyelő egyáltalán nem, a rendőrség pedig csak kivételes esetben helyezhetne el kerékbilincset a szabálytalanul parkoló autókra – ezt javasolja egy szocialista politikus. A bilincsnek ugyanis...
Amíg nincs baj, addig valóban nem kell izgulni, de amelyik pillanatban bedurvul a helyzet és rendőrt hívna a polgár....? Úgy tűnik az Orbán-Pintér duó homlokegyenest más...
Magyarországnak nem csak ígéreteket kell tennie, hanem konkrét jogszabályokat kell alkotnia, és betartania. A partnerségi megállapodást — az EU tagországok közül utolsóként — aláírták ugyan, de...