Ön szerint minek számít, ha Kósa Lajos, a pasas, akit jelenleg fideszes országgyűlési képviselő és a Honvédelmi és Rendészeti bizottság elnökeként tartunk el, közösségi oldalán megjelent...
A Honvédelmi Bizottság elé tárt dokumentumokból és hangfelvételekből egyértelműen kiderül, hogy Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök elmondta a sajtóban korábban megjelent, Ukrajnát dicsőítő mondatot, a Szlava...
Nem először közöljük „Marika néni” gondolatait, nála jobban „alulnézetből” ugyanis kevesen látják, mi is történik körülöttünk, velünk. Most Kósa Lajos „egypercese” a témája. Maga a cucc…. A Telex a...
Kósa Lajos és a skacok egyszer csak úgy döntöttek, hogy dobnak egy ütőset és az ötletet tett követte. Az éceszgéberek megterveztették, kinyomatták, helyet vásároltak, majd az...
Már csak a gombnyomogató bátrakra vár a gránitszilárdságú alaptörvény aktuális módosítás-tervezete. Tizenharmadik alkalommal módosítja az Alaptörvényt a fideszes többségű kormány, rögtön három ötletet nyújtottak be a...
Kósa Lajos volt az egyetlen fideszes képviselő, aki "szóba állt" Karsai Dániellel december 1-jén, amikor a gyógyíthatatlan betegséggel -ALS- küzdő alkotmányjogász azért ment be az ország...
Kósa Lajos, Debrecen parlamenti képviselője, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, valamint a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke a cívisváros Farmer-Expójának csütörtöki megnyitóján azon tanakodott, hogy a klímaváltozásért aggódók...
Kósa Lajos szerint lehet, hogy lesz olyan pedagógus, aki megfontolja, és felmond, de ő azt gondolja, hogy „a törvény az jó”.
Magyarország visszalép a jövő évi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság rendezésétől - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség.