Ha Advent, akkor finomságokkal tömött adventi naptár. A német földről elterjedt felkészülési ajándék egyik megtestesülését, a Lidl-ben forgalmazott édességet, most kivonatta a forgalomból a Nébih. Meg...
Miután a Jobbik benyújtotta a parlamentnek az ilyenkor már szokásos javaslatot a szenteste napjára kiterjesztett karácsonyi boltzárról, úgy tűnik, átszakad a gát és sorra szólalnak meg...
Sokaknak van „módszerük” az egekbe szökő parkolási díjak kijátszására, vagy legalábbis mérséklésére. A „megoldjuk okosba” elv érvényesítésére eddig remeke terepnek bizonyultak a hiper-szuperek parkolói, de az...
Két nagy kiskereskedelmi hálózat a Lidl és a Rossmann már bejelentette, hogy szenteste napján, december 24-én kedvez dolgozóinak és zárva tartja üzletlánca valamennyi egységét, a többi...
December 24-én, Szenteste napján megszokott, hogy valameddig azért nyitva vannak a boltok, hogy akinek az utolsó pillanatban még eszébe jut, hogy elfelejtett megvenni valamit az ünnepi...
A hét gigafelháborodása volt a Baromfi Termék Tanács és a tenyésztők részéről, hogy a Lidl a vásárlók érdekeit szem előtt tartva -ezzel persze a saját forgalmát...
Akik úgy döntenek, hogy a Lidlben vásárolnak baromfihúst, azok az átlagárnál lényegesen kevesebbet kell fizessenek érte kilónként felvállalva ezzel, hogy a jó minőségű áru nem a...
Gondolom, sokak elgondolkoznak azon, hogy miért nem támogatja a magyar kormány, hogy a családok olcsóbban, környezetkímélőbben juthassanak villanyáramhoz, amikor ennek a feltétele pár száz kilométerrel odébb...
Tessék magyar multitk itt a Lidl jó példája lehet követni.