Öt perc alatt csatát nyertünk Brüsszelben – ezt még Navracsics Tibor mondta néhány hónapja, miután először tárgyalt az Európai Bizottsággal az „Erasmus+” és a „Horizont Európa”...
Joe Biden amerikai elnök finoman szólva sem dicsekedhet azzal, -nagy mázli, hogy feltehetően eszébe sincs ilyesmi- hogy ténykedésének akár egyetlen momentuma is elnyerte volna a másik...
Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádiós bejelentkezésének helyszíne ez úttal Sopron, a kihelyezett kormányülés helyszíne volt.
Orbán Viktor a vilniusi kétnapos NATO-csúcs legfontosabb kérdésének az orosz-ukrán háborút nevezte.
Marija Zaharovának, a Kreml külügyi szóvivőjének mondatai azt sugallják, hogy a moszkvai vezetést különösen rosszul érinti a ma kezdődött vilniusi NATO csúcs. Színes látványosság A szóvivő...
Úgy látszik nincs olyan írással foglalkozó ember, akit meg ne ihletne a "róka story"
A Karmelita-kolostor előtt még egy magányos ember sem sétálhat el, vagyis a budai Vár egy jelentős részét a turisták sem közelíthetik meg. Jó lenne azonban tisztán...
Azt hihette volna a pógár, hogy a közszolgához méltatlan parlamenti "sunyi, sompolygó róka"-s közjáték után, amit Orbán és hű csatlósai a napokban lenyomtak és köszönhetően a...
Nem a tanárokat kell kirúgni, hanem Orbánt. Bosszút áll ez a tahó a világon.