Hány rendőrnek kell még meghalnia??? Egy újabb tragédia történt, ami ma már rendszeresnek mondható, ahol szolgálatban lévő bajtárs halt meg, és többen megsérültek. Ilyenkor ki az,...
A Pintér Sándor rendőr-belügyminiszter-oktatásért is felelős közszolga nevével fémjelzett "illetékesség" olyan gyermekvédelminek nevezett törvényt gründolt össze és kényszerített a gyerekre, a szülőkre, a pedagógusokra és a...
Nem egészen egy napig volt aktuális a Pintér Sándor vezette gigatárca, amelybe bezsúfolták több más mellett az egészségügyet is, túlmozgásos látszattevékenységeként meghirdetett újítása, ami a háziorvosokra...
Micsoda agyament elképzelés az, hogy egy kormányilag kitalált eskü szövegének csoportos felolvasása tesz valakit lelkiismeretes, folytonos tudásvággyal, gyerekszeretettel és megismerésére állandó törekvéssel, tudással és annak átadására...
A Belügyminisztériumban egyeztetett egymással az egészségügyi ágazatért felelős felsővezetés -Pintér dokival az élen- és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) – derül ki a napi.hu cikkéből. A...
Pintér Sándor belügy- és még annyi minden-miniszter szerint a hivatásosok béremelése eredményes volt, az ugyanis javítja a rendőrség állománymegtartó képességét. A növekedés után „a jelenlegi munkaerőpiaci...
Most már érthető, hogy a magyar miniszterelnökhelyettes és az oly sok mindennek minisztere miért szajkózza egy az egyben azt, amit Orbán jónak tart! Azért, mert a...
Amíg nincs baj, addig valóban nem kell izgulni, de amelyik pillanatban bedurvul a helyzet és rendőrt hívna a polgár….? Úgy tűnik az Orbán-Pintér duó homlokegyenest más...
Néhány százan gyülekeztek délután öt órakor a Kossuth téren, a legújabb diáktüntetés meghirdetett gyülekezési időpontjakor. A helyszínen kivetítőn ment a parlamenti ülés, de hallani nem lehetett,...