plakat

Újabb kommunikációs kormánybaki: a lecserélt plakáton egy agyonhasznált mémpár látható

A kormány sietősen volt kénytelen lecserélni a Jean-Claude Junckert támadó plakátokat, miután a Néppárt közölte Orbán Viktorral, hogy ez már túl sok. Az első ötlet még arról szólt, hogy Frans Timmermans kerül a poszterre Soros mellé Juncker helyett, majd inkább amellett döntöttek, hogy a családtámogatási lépéseket fogják hirdetni ettől a héttől kezdve. 

kampany

Ön szerint kampányüzemmódban mocorog a Fidesz? – Az ÁSZ véleménye: nem ám!

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felszólította az MSZP-t, hogy ne használja a szervezetet kampánycéljaira, a Demokratikus Koalíciótól pedig azt kérte, tartsa be a pártok gazdálkodására vonatkozó törvényi előírásokat. Az ÁSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogszabály szerint jelenleg nincs kampányidőszak.

orban-egyiptom

Juszt László: Mondanám, hogy nyugodjon meg a beteg, de ez már nem fog..

„Erőfeszítéseket teszünk a menekültek védelmére és támogatására a nemzetközi emberi jogi törvényeknek megfelelően, elítéljük a gyűlöletre, a rasszizmusra és az intoleranciára való uszítás minden formáját, és megerősítjük az illegális bevándorlás elleni harcot” – a többi közt ezek szerepelnek az Arab Liga és az Európai Unió csúcstalálkozóján elfogadott közös nyilatkozatban, amit ma délelőtt Orbán is aláírt.

lendvai-ildiko

Lendvai Ildikó: szerintem is mindenkinek joga van tudni, mire készül Brüsszel. A kormánynak is, csak neki még valahogy nem sikerült megtudnia

Sejtettem én, de most fekete-fehéren kiderült, hogy nem vagyok értelmiségi. Mint a Professzorok Battyhány Köre elnökétől megtudtuk, a lakmuszpapír a Soros-plakát. Az az értelmiségi, akihez az nem szól. “A sorosozás nem az értelmiségnek szól. Az értelmiség ne érezze magát idegesítve.”.

eleg

Hány magyar embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy elzavarjuk Orbánt?

Sajtóhírek szerint újabb 10 milliárdot költ el a Fidesz kormány a Soros György arcképével ellátott plakátokra. Az elmúlt valamivel több, mint két év alatt ez már a 13. hasonló – egyben a legnagyobb összegű – megállapodás. A párt hatalmának a bebetonozását szolgáló kampányokra ez idő alatt 56.6 milliárd forintot fizetettünk.

felhazplakat

“Szelfizz Felházplakáttal” – Nemzeti játék Orbán-gyerek játszóházából

A Felház nevű képződmény Orbán Gáspár territóriuma. Az éppen átalakulóban lévő szervezet nagy attrakciót jelentett be március idusára, 15-én tervezik megtartani az utolsónál is utolsóbb, legvégső bulijukat jelenlegi felállásukban. Persze nem szűnnek meg, hiszen az ő célcsoportjuk a Fidesz által nehezen becsatornázható diákság.

orban

Hegyezheti a pennáját Kovács államtitkár! – Visszaszólt az Európai Bizottság

Hivatalos Facebook-oldalán szólt vissza a magyar kormánynak az Európai Bizottság. Az unió végrehajtó szerve azután foglalt állást, hogy az Orbán-kormány tegnap leleplezte legújabb „tájékoztató akcióját”, amelyben a gonosz szerepét Soros György mellett Jean-Claude Juncker, a Bizottság luxemburgi származású vezetője kapta.

bomba

Orbán és a Sorosnak küldött csőbomba egy összetett mondatban?

Sokféleképpen lehet egy embert hírbe hozni és ezzel egyidejűleg az arra fogékonyakat olyan tettekre sarkallni, amivel a kiszemelt életére törnek. Alexander Soros a New York Timesban szólalt meg először az apjának küldött csőbombáról. Az ifjú Sorosnak igen karakteres a véleménye.

Most Popular Topics

Editor Picks

Megosztás