Szombaton egy kisfiú eltévedt az Ötvenhatosok terén felállított emlékmű oszlopai között és nem találta a kiutat, a tűzoltóknak kellett kiemelni a megszeppent gyereket. De velünk mi...
A valóságtól jócskán elrugaszkodott Vlagyimir Putyin kínai sajtótájékoztatóján mint komoly lehetőségről nyilatkozott, méghozzá a tőle megszokott keménykedéssel, már egy szóbeszédről is. Azt halljuk Oroszország úgy látja,...
„Aggasztó, hogy Magyarország úgy döntött, ilyen módon lép kapcsolatba Putyinnal. Ahogy az a nyelvezet is aggasztó, amivel a miniszterelnök Putyin ukrajnai háborúját jellemezte. Mindkettő megérdemelte, hogy...
Milyen érdekes nem, hogy ezek mind szabadságharcot folytatnak! A Hamász a palesztin népért, sőt a „nemzetek feletti muszlim” egységért, Putyin „felszabadító hadjárata” letörölt több ukrán várost...
Orbán Viktor Orbán Viktor egyetlen európai politikusként részt vett a pekingi gazdasági fórumon, ahol Vlagyimir Putyinnal is találkozott, amin kerülve a "háború" szót azt mondta, hogy...
A szégyenletes pekingi orosz-magyar csúcs után, amely első volt a Ukrajna lerohanása óta egy EU-s kormányfő és Putyin elnök között, az Orosz államfő virtuális buksisimogatásba részesítette...
Állítólag gombamérgezésben hunyt el az az orosz tudós, aki a sikertelen Hold expedíció egyik irányítója volt. A 77 éves Vitalij Melnyikov professzor különös haláláról a The...
Az euroatlanti elkötelezettség, a korrupció elleni fellépés, a leszakadó, elszegényedő rétegek védelme, a demokratikus alapjogok megóvása – ezek lehetnének a közös demokratikus ellenzék együttműködésének alapelvei. De...
Az orosz Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség megerősítette, hogy a Wagner-főnök is a lezuhant repülőgép fedélzetén volt. A Wagner szerint Prigozsint megölték, Oroszország árulói miatt halt meg. A...