Ókovács Szilveszter, a közszolga, akit jelenleg az Operaház főigazgatójaként tartunk el, bejelentette, hogy a csoportos létszámleépítését határát éppen hogy el nem érő 29 fő elbocsátását. A...
Ókovács Szilveszter, akit az Operaház igazgatójaként tartunk el, újabb konfliktust igyekszik generálni az általa vezetett intézmény dolgozókat képviselő szakszervezetével szemben. Konkrét válaszok helyett lózungokkal és a...
A Miniszterelnökség közleményben tudatta, hogy olvasatukban a köztisztviselők szakszervezetének -most tessenek figyelni!- nem áll szándékában a kormányzattal érdemi egyeztetést folytatni. Van valakinek Fidesz-magyar szótára? Majd, ha...
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1.332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei április 25-én aláírták az új Kollektív Szerződést – közölték az érintett felek...
Az alábbi eset egyáltalán nem mondható kirívóak, sok ilyenről hallottuk már. Persze csak mi, hiszen Orbán Viktor szerint az Magyarországon nem fordulhat elő, hogy valakit a...
A hétfői egyeztetés nem hozott eredményt, így kedd este hat órától, a Don Giovanni előadásának kezdetétől sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói – írta a Népszava. A...
"Elmentünk a falig. A SZAKSZ kivételével, a mai napon minden kollektív szerződéskötő szakszervezet vagy aláírta a megállapodást vagy jelezte, hogy alá fogja azt írni. Ezzel az...
A sztrájk célja, hogy dolgozók legalább 90 ezer forintos béremelést kapjanak ebben az évben, ezzel szemben áll a Lázár János vezette minisztériumnak 70 ezer forintos az...
Így állunk ma a kétnaposra hirdetett Volán-sztrájk zárónapján. Kemény miniszternek kemény szakszervezet dukál.