Ők lehetnek az SZFE újonnan kinevezett szenátorai

Ők lehetnek az SZFE újonnan kinevezett szenátorai

Az "alapítványi “ SZFE demokratikussá maszkírozásának kísérlete tovább folytatódik: "2021. május 27-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusi választásának kapcsán a jelölő értekezletek sikeresen és érvényesen lezajlottak” – közölte az SZFE.

Tovább
Lemondott a Színművészeti vezetése és szenátusa!

Lemondott a Színművészeti vezetése és szenátusa!

Lemond a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése és a szenátusa is hétfőn – a HVG.hu tudósítása szerint ezt egy sajtótájékoztatón jelentette be Upor László, a rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, valamint Novák Eszter rektorhelyettes. Döntésüket azzal indokolták, hogy az új alapítói okiratban minden jogkörétől me

Tovább
Egyetlen kérdés Vidnyánszky Attilához a folyamatosan ekézettektől: miként képzeli a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet, mi lesz az első mondat?

Egyetlen kérdés Vidnyánszky Attilához a folyamatosan ekézettektől: miként képzeli a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet, mi lesz az első mondat?

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa egy kérdésben foglalta össze azt a teljes őrületet, amivel Vidnyánszky "operál". A szája egyszer azt mondja, hogy "beszéljük meg"m majd pár perc múlva kibukik egy lekicsinylő, alázó nyilatkozat tőle azokról, akikkel dumcsizni szándékozott. "Egyetlen kérdést szeretnénk intézni Vidnyán

Tovább
Több mint száz nyugalmazott amerikai tábornok aggódik a CIA-igazgató miatt

Több mint száz nyugalmazott amerikai tábornok aggódik a CIA-igazgató miatt

Több mint száz nyugalmazott amerikai tábornok hétfőn nyílt levélben kérte a szenátust, hogy "alaposan vizsgálja meg" a Donald Trump elnök által a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére jelölt Gina Haspel pályafutását. "Legmélyebb aggodalmunknak adunk hangot Gina Haspelnek a CIA élére történt jelölése miatt" - írták a nyugalmaz

Tovább