Ez olyasmi, mintha Orbán Viktor legidősebb gyermeke -Orbán Jr., alias Gáspár- nem a Csád-Karmelita egyenesen mozgolódnak, hanem különböző előadásokkal haknizna ott, ahol szívesen látják. Erről nincsenek...
A szuper-kedden elnökjelöltek személyéről dönt több millió, pártokhoz regisztrált szavazó.
Ahogy Amerikában élnek szép számmal olyanok, akiket Trump-hívőnek nevez a köznyelv, hiszen idoljuk tehet bármit, tények igazolhatják, hogy lódít a kiszemelt, ők vakon hisznek benne-neki, úgy...
Donald Trump azt mondta, hogy arra ösztönözné Oroszországot, támadja meg azokat a NATO-szövetségeseket, akik túl keveset fizetnek. Az egykori elnök és feltételezett 2024-es republikánus jelölt kijelentésétől...
Ma van Obama első beiktatásának 15. évfordulója. A történelem folyásában 15 év nem hosszú idő, mégis úgy tűnik, ez az esemény egy másik időben, egy másik...
A napokban még a fél világ a három főkakason Donald Trumpon, Orbán Viktoron és Recep Tayyip Erdoğanon mosolygott, mivel az első összekeverte két "jó barátja" fellelhetőségi...
Emlékeznek még Orbán Viktor milliós nézettséget produkáló Carlson-riportjára, amiben többek között Donald Trump zsenialitását ecsetelte és jelezte, hogy visszavárja Őt Amerika élére.
Ez a hét sem múlt el Hír TV Sajtóklubja stábjának szakértő magyarázata nélkül, ami útmutatást igyekszik adni a Fidesz-szimpatizánsoknak abban, hogy nem csak meg-, hanem megfelelően...
A mai beszéd a Tranzit nevű rendezvényen hangzott el, a párthű fiatalok előtt. Könnyen mondhatnám , hogy Hitlerjugend, de nem, mert vegyesen voltak fiúk és lányok....